Mit jelent számunkra a bikepacking?

Frissítve: júl 8


Biztosan sokatokban felmerül a kérdés, hogy mit is jelent valójában a bikepacking?

Hogyan és miként lehetne leírni ennek a műfajnak a lényegét és egyediségét? Vajon csak egy nyugaton felkapott és hirtelen népszerűvé vált bringásirányzat, de igazából nincs sok új a nap alatt, hiszen az, hogy emberek felpakolták a bringájukat és elindulnak az erdőbe tekerni már létezett 50, vagy akár 100 évvel ezelőtt is? És amúgy is, ha jelent is valamit: lényegében miben is különbözik a túrakerékpározástól?



Egyet leszögezhetünk: nincsenek egyértelmű válaszok, és már most biztosan sok különböző vélemény bújik meg az olvasóink fejében. Ez persze természetes, hiszen hiába keressük a szótárban, vagy a bringásoldalakon: nincs pontos definíció, és nem is árasztanak el minket információval a műfajjal kapcsolatban. Talán azért is, mert egyenlőre egy itthon még kevéssé ismertés felkapott irányzatról beszélünk, másrészt talán azért is, mert ez is, mint az igazán jó dolgok: egy kicsit mindenkinek mást jelentenek.



Nem is célunk újra feltalálni egy évszázados múlttal rendelkező sportot, és nem is szeretnénk megmondani, kijelenteni, vagy megkérdőjelezni, hogy neked mit jelent a bikepacking, mint fogalom. De nem vállalkoztunk volna a Bikepacking Hungary létrehozására, ha meg sem próbálnánk elmondani, hogy mi mit értünk alatta, miért is rajongunk érte, és persze aztán titkon abban reménykedünk, hogy így megtalálhatunk egy közös minimumot a műfaj értelmezésében, amire aztán együtt tovább is építhetünk.



Amit talán biztosan mondhatunk, hogy a bikepacking egy kerékpáros túra irányzat, amely során a túrázó az útjához szükséges felszerelést a kerékpárra rögzítve magával szállítja. Úgy látjuk, hogy a legnagyobb különbség a túrabringázáshoz képest, hogy a bikepackingben más felfogatásokkal, kisebb és könnyebb táskákkal, ezáltal minimálisabb felszereléssel pakolják fel a biciklit. Az újszerű felfogatásoknak és táskáknak köszönhetően a kerékpár még felpakolva is - természetesen a lehetőségekhez képest - a legergonomikusabb formájában pompázik. Ez és a kisebb súlyú felszerelés eredménye az, hogy az irányzat, a túrakerékpározással ellentétben alkalmas arra, hogy a bringás kényelmesebben mozogjon kavicsos vagy földutakon, de akár egycsapásos ösvényeken is, így egy még kalandosabb és természetközelibb bringaélmény részese lehet.



Ami pedig ezen túl van többi, az nem igazán számít: szóval az, hogy te milyen hosszú túrára indulsz, milyen terepre tervezed az útvonalat, mennyi felszereléssel vágsz neki, milyen széles gumikkal szereled fel a bringád, sátorban alszol, bivakolsz, vagy szállást keresel magadnak, az már csak rajtad áll!



Kedves olvasó, ebben az írásban szeretnénk, megvallani nektek, hogy mi inspirálta a Bikapacking Hungary csapatát arra, hogy létrehozzuk, és tovább építsük ezt a közösséget! Mivel mi abban hiszünk, hogy csak akkor tudunk előre haladni, ha kijelölünk egy távoli célt, ami aztán vezeti minden pedálfordulatunkat, és nem enged letérni az útról, fontos, hogy a ennek elérésére kellően motiváltak legyünk, hogy kitartóan haladhassunk előre, és soha ne felejtsük el azt, amit a legjobban szeretünk: felfedezni, kihívást keresni, kalandozni, méghozzá két keréken!



I. Felfedezés

Mikor bringázni kezdtünk, fontos cél volt a mozgás és a sportszeretete, de ezen túl, szerettünk volna minél több helyre eljutni, és a hátunk mögött hagyni a hétköznapi nyüzsgést, kiszakadni a hétköznapokból. Egy gyalogtúrán közel vagy a természethez, odafigyelhetsz az erdő apró rezgéseire, de limitálva vagy napi 30-50 km út megtételére. A kerékpározás, szerintünk a tökéletes kompromisszum: ahol egy nap alatt meg tudsz tenni akár 80-100-200 km-t is, így nagy területeket fedezhetsz fel, és rövid idő alatt hosszú utakat járhatsz be. Ráadásul egy bringatúrán nem távolodsz el a természettől, nem száguldasz át kocsival egy csodás vidéken, bármikor lassíthatsz vagy megállhatsz ott és akkor amikor szeretnél.



II. Kihívás

Elindulni egy messze lévő célpontra, felmászni egy kemény, kaptatós hegy emelkedőjén, megizzadni minden egyes kilométerért, aztán odaérni és megérteni, hogy ezt az élményt, látványt csak úgy tudtuk elérni, hogy megszenvedtünk érte. Hogy minél többet küzdünk valamiért, annál édesebb a megtapasztalása. Ez a páratlan érzés, amit csak kitartó munkával érhetünk el, ahol nincsenek rövidítések!



III. Kaland

Mikor elindulsz egy kerékpárral, hegyeken, völgyeken, folyókon és országhatárokon át, két váltás ruhával és a legalapvetőbb felszereléssel, akkor érzed igazán, hogy szabad vagy. Közelebb leszel majd a természethez, megtanulod tisztelni az élet alapvető szabályait: alázatot tanulsz, mikor rájössz, hogy milyen kicsi is vagy valójában egy vihar közepén vagy egy fagyos éjszakán. Az úton találkozol majd kihívásokkal, veszélyekkel, idegenekkel, vadállatokkal de mégsem állsz meg. Ismeretlen emberek segítenek majd, új barátságokat kötsz, gyönyörű naplementéket és csillagos éjszakákat látsz, ami annyira beszippant majd, hogy minden nehézsége és kihívása ellenére már nem tudsz majd másra gondolni, csak arra, hogy mi lesz a következő kaland!


Írta: Gangel Marcell és Coates Ádám

343 megtekintés

Copyright Bikepacking Hungary - Kalandbringás Sportegyesület 2020
Budapest, Hungary

info@bikepackinghungary.com