

ISMERKEDJ
MEG
VELÜNK

Kik vagyunk mi?
Kalandorok. Felfedezők. Szabadok. Bikepackingesek.
Olyan hétköznapi emberek, akik az első bikepacking túrájuk óta alig várják, hogy újra kitekerhessenek. Ki a teljesítménykényszerből, be a szabadon választott kihívások világába, a természetbe, az életbe.
Ahol már nem azért pedálozol, hogy megfelelj, hanem azért, hogy lépést tarts azokkal, akikkel jó együtt lenni, élményeket megélni, és egy közös célért hajtani. Nekünk ez a bikepacking, és azt gondoljuk, hogy ezt az érzést minden bringázás iránt nyitott embernek meg kell tapasztalnia.
2019-ben alapítottuk a Kalandbringás Sportegyesületet, amely intézmény szinten is otthont ad annak, amit csinálunk.
Mit csinálunk?
1. Közösséget építünk. 2018-ban indultunk egy Facebook csoporttal, ahol elkezdtünk a minimalista túrakerékpározásról beszélni pár lelkes taggal. Azóta több platformon többezer követőnk van, és legnagyobb örömünkre rendezvényeinken sokakat tudunk megmozgatni élőben is.
2. Kalandtúrákat szervezünk egy napostól a 10+ naposig. 2019-ban szerveztük meg a 5 Peaks 500-at, az első nagy eseményünket, amelyen rögtön 66-an indultak el. 2020-ban létrehoztuk az első, Magyarországot átszelő kerékpáros kalandtúra, a Hungarian Divideot, 2021-ben pedig az újra megrendezésre kerülő Hugarian Divide mellett további eseményekkel is készülünk nektek.
A nagy eseményeinken kívül folyamatosan szervezünk campoutokat (Bringás kempingtúrákat) amelyeken Magyarország különböző tájegységeit vesszük célba egy rövidebb, "1 éjszakás kalandra".
3. Tartalmat gyártunk A blogunkon rendszeresen jelentkezünk túrabeszámolókkal, tesztekkel.
Általában a járatlan utakat, a természetközeliséget részesítjük előnyben. Nem ijedünk meg attól, ha egy kicsit a hátunkra kell venni a kerékpárunkat, vagy ha ismeretlen helyen kell éjszakázzunk. Hiszünk abban, hogy a kerékpáros túrázás az egyik legjobb módja a természet,- és világjárásnak. Szeretnénk minél több emberhez eljuttatni azt, amit szeretünk ebben a műfajban: a közösségi élményeket, a kalandot és a teljesítmény örömét. Gyertek velünk Ti is!
Mi rakjuk össze a BPH-t

GANGEL MARCELL
Kalandbringás - KLND főszervező

COATES ÁDÁM
Alapító & Trezor őr

HORVÁTH MILÁN
Alapító & Pödrött bajszú Ötletmester
2016-ban "bikepackingeltem" először. Akkor nem tudtam, hogy pontosan hogy mi is az a a minimalista kerékpáros túrázás, én csak mentem egy hátizsákkal a hátamon, árkon bokron keresztül kalandozva az adriai tengerig. Azóta tudom mit jelent, rajongok az irányzatért és hiszek benne, hogy többekhez el kellene juttatnunk. Rengeteg ötletem van, amit szeretnék fenntartható módon, a lehető legtöbb embert bevonva megvalósítani.

KÖVES LAJOS
Bringás sztoriteller, média (kép) felelős
A biciklizés a szabadság egy igazi szimbóluma a bikepacking pedig egy tovább fokozása ennek az érzésnek. Nekem elsősorban az élmények megélését jelenti a műfaj: hogy útközben felfedezhetek és megismerhetek, hogy nem tudni, hová érkezem, hol alszom, sőt néha azt sem hogy hol vagyok. És a másik oldal: a közösség, az együtt tekerés, és az amikor egy hosszú nap után, együtt készítjük el a vacsoránkat, és kempingezünk a szabad ég alatt.

VÁRNAGY SZABOLCS
A szavak embere, a bringás blogunk egyik szerzője
Csillog a napkelte a küllőkön, ropog a murva, csíp a menetszél. Az előbb bontottam sátrat valahol, ahol talán hetek óta nem járt ember. Minden, amim van, elfér a bringán. Csak én vagyok és a táj. Keskeny földutak, erdő. Elhajolok az ágak elől, kerülgetem a gödröket. Most lassan gurulva emelkedem. Felérve szétnézek. Innen akármerre mehetek. Ez a hegylánc a Pilis, ez pedig már a Himalája. Pedig csak kimentem biciklizni.

SZABÓ BENCE
Videómaker trailripper
Nekem azért különleges a bikepacking, mert mikor nekiállok ötletelni, és egy túrát tervezni, semmihez nem fogható kalandvágy ébred bennem. Egyúttal remek alkalom, hogy a fizikai és mentális határaimat feszegessem. Semélyes küldetésem, hogy fotókkal motiváljam az embereket arra, hogy menjenek ki a szabadba és élvezzék a természetet.
A bringázás számomra a kalandot jelenti. Azt, hogy bármikor letérhetek egy szimpatikus földes útra, aminek nem feltétlen tudom, hogy hol a másik vége. És azt, hogy próbára tehetem a teljesítőképességem, miközben szuper emberekkel vagyok körülvéve. Különösen nem vagyok sem technikás, sem erős, sem tapasztalt bringás, de ezeket a hiányosságokat lelkesedéssel pótlom és bízom benne, hogy minél több mindenkit rá tudok venni arra, hogy felpattanjon a járgányára és elinduljon az ismeretlenbe.
Gyerekkorom óta bringázom rendszeresen. Mindent megad, amit egy kissrác kívánhat. Elmész otthonról, felfedezel először egy utcát, majd kimész a városból. Ugratót építesz, vagy felmész a dombtetőre körülnézni. Haverokkal, vagy egyedül, mindkettőnek megvan a varázsa. Most, a bikepacking-gel csak a lépték változott, az élmény és az érzés ugyanaz, mint amit gyerekként éreztem.

BENKÖ DÁVID
Video, photo, cookie jar
Számomra ez nem csak sport, hanem létforma is. Ez a kulcs a szabadsághoz, a felfedezéshez, a teljesítmény tiszta öröméhez. Amikor összeáll a gang visszamegyünk “15 évesbe” és megy a hülyéskedés ezerrel. Bármerre is járunk életreszóló emlékeket gyűjtünk az garantált. Specialitásom, hogy hajlandó vagyok akár létfontosságú csomagok helyére drónt vagy fényképezőt csempészni a táskába. Nem mellesleg feketeöves pizzamester vagyok.

DOMANICZKY TIVADAR
Photo, design
A kíváncsiság volt, ami kameráimmal együtt a világ különböző pontjaira elvezetett. Világosabb és sötétebb helyekre egyaránt vezettek azok az utak, de a tanulás és megértés lehetősége mindig jelen volt. Ugyanez a kíváncsiság hajtja kerékpárjaim kerekeit, ad teret tanuláshoz természetről, technikáról, emberi teljesítményről, közösségről és nem utolsó sorban magamról. Többet tekerek táskák nélkül, de a felfedezés és ráeszmélés vágya ugyanúgy dolgozik és ez alkotja a legerősebb kapcsot a Bikepacking Hungary és én köztem. Kalandra fel!
.jpg)
BOROS BALÁZS
Óriás tapasztalatból író blogszerző
Az aktív mozgás gyerekkorom óta része az életemnek. Az első bringás felfedező útjaimra 11 évesen indultam, igaz akkor még csak a Zselic dombjait és erdőit barangoltuk be, messzebb és messzebb kerülve a biztonságot nyújtó falunktól. A kerékpár azóta is örök szerelem. A tervezés és felkészülés láza, a felfedezés öröme, a szabadban alvás izgalma, mindig elkísér az útjaimon. A bikepacking számomra a túrabringázás esszenciája. Kevés cuccal, kalandos ösvényeken, el a világ végéig, meg vissza, ha már eleget láttam...