Hungarian Divide beszámoló 2020 - Nedjalkov Balázs

2020. augusztus 26. este 18:30. Zolival kézenfogva átszakítjuk a virtuális célszalagot, mikor megérkezünk a Sátoraljaújhely melletti Smaragdvölgybe. Ki is az a Zoli, és hogy kerültünk oda, Magyarország egyik legtávolabbi részére 6 nap, egészen pontosan 5 nap 8 óra 12 perc alatt? Hátunk mögött hagyva 1256 kilométert, 20650 méternyi szinttel, az Őrségből indulva át a Zalai-dombságon, keresztül a Balaton-felvidéken, Bakonyon, a Vértesen, Gerecsén, Budain, Pilisen, Börzsönyön, Cserháton, Mátrán, Bükkön át egészen a Zemplénig.


2020. augusztus 20. este 19 óra, valahol a Keszthelyi-hegység előtt kezdtünk beszélgetni. Elkezdtem mesélni Zolinak, hogy 25 évet montiztam, de 5 éve inkább csak futok, főleg ultramaratoni távokat, terepen. Tavaly sikerült mindent elérnem, amit a korombéli amatőr, hobbifutók csak elérhetnek. Támogatott sportolóként, részt vehettem a legnagyobb álom versenyemen, a Transalpine Run-on, amit Lőrincz Olivérrel teljesítettem párban. Ez az év pedig még a tavalyinál is álomszerűbben indult, meghívott futóként lehettem volna már ott a Transalpon Veres Gabi barátommal párban, de több más, nemzetközi terep ultra is szerepelt a naptáramban. Ez a naptár márciusig telis tele volt tervekkel, célokkal, álmokkal, májusra viszont nem maradt benne más, mint üres lapok, hónapokkal, napokkal. Az álmok szertefoszlottak, miközben én szorgosan edzettem tovább. Voltaképp a semmiért. A futás nem tette teljessé a hétköznapjaimat, így tavasszal lecseréltem a régi országútimat, és vettem egy gravel bringát, így egyből az erdőben találtam magam, a gravel pedig visszahozta az évembe a reményt. Újra erőre és életkedvre kaptam, volt miért felkelni hajnalonta, így már nem csak futócipőt húztam, hanem bringás mezt, és a napfelkeltéket már két keréken is csodáltam. Imádtam ezt az érzést. Sorra jöttek elő a régi salzkammergutas emlékeim, ráébredtem, hogy igen, nekem ez kell újra, én ezt akarom, bringázni akarok! És bringáztam is, elég sokat.


Miután megvettem a GRAVEL bringát, egyből be is húztam pár barátot az őrületbe, akikkel megalapítottuk a Gravel Boys chat csoportunkat a Facebookon. Bringáztunk együtt, bringáztunk külön és mentek a posztok a közösségi média felületeken. Amikor egyre többen követték a bringázásaimat, kaptam is sorra a verseny ajánlatokat. Így találtam rá a Hungarian Dividera, amin két távon mérik össze magukat a batyús bringások, a rövidebb táv 600 km 9800 m szinttel, a hosszabb 1250 km 20000 m pozitív szintemelkedéssel. Elsőre a féltávot terveztem, de júniusban tényleg törölték az utolsó még törlésre váró versenyemet, így már semmi sem állt útjában a teljes távnak. Futottam és bringáztam amennyit csak időm engedte, hogy minél felkészültebben állja majd a rajthoz. A rajtlistán voltak ismerős nevek, így létrehoztunk egy csoportot, ahol segítettünk egymásnak a készülődésben.

Az utolsó két nap a pakolásról szólt. Utólag, kívülről nézve, olyan lehettem mint az átlag magyar turista az all inclusive-ban, aki akkor is telepakolja a tányérját, ha már leesnek róla a dolgok. Ott álltam a mérlegen, kezemben az összes táskámmal telepakolva és a mérleg 12 kilogrammot mutatott. Fel se tudnám sorolni, hogy mennyi felesleges dolog volt a nálam. De nem csak a pakolással számoltam el magam. Azt terveztem hogy hat, 200 kilométeres szakaszra osztom a távot és amikor teljesítettem a napi szakaszt, akkor becsengetek egy kis falusi házba, ahol megkérem a házigazdát, hogy hadd állíthassam fel a sátram az udvarukon. Gondoltam ha az első nem enged be, majd a második és akkor jöjjön a valóság.


Augusztus 20. csütörtök

Délelőtt 9 óra közel 100 megpakolt bringás gyülekezett az őrségi Hársas-tó partján. Méregettem a többiek cuccát, volt aki harmadannyi, volt aki másfélszer annyi cuccal állt be a rajtvonalhoz. 10 órakor Marcell elindítja a mezőnyt, sokan úgy megindultak, mintha egy sprint távú versenyen lennének. Ez picit meglepett, de próbáltam az elején maradni. Zoli, akit akkor még nem ismertem, belekapaszkodott viccből a vállamba és mondta, hogy akkor innen mehetünk így. Az első 1,5 órában a derekam fájással jelezte, hogy nem foglalkoztam eleget mostanában vele, de ez a fájdalom szerencsére szép lassan elmúlt. A Zalai-dombság gyönyörű volt, az idő és táv meg csak úgy repült. Az élboly elhúzott, mi meg páran kerülgettük egymást, néha egyedül mentem, néha csapódtam valakihez. Kb. 160 km környékén találtam egy útszéli éttermet, ahol megálltam egy kólára és egy gyors telefontöltésre, itt akadtunk össze Zolival, hiszen nem én voltam az egyetlen, aki egy hideg kólára vágyott. Együtt indultunk el és megkezdődött a közös bringázás.


Elkezdünk beszélgetni, Zoli bemutatkozott és mondta, hogy tudja, hogy én vagyok a NedyBali. Ahogy haladtunk előkerültek a láthatósági mellények és a lámpák, hiszen ránksötétedett. Kinéztük a Garminon, hogy kb az első ellenőrzőpontig jó lenne eljutni, én nem csak futni, hanem bringázni is imádok lámpával, így nem zavart a sötét, szépen el is értük az első pontot (CP1) kb 9 és 10 óra között. Picit leültünk volna, de a lámpáink fényére megjelentek a lódarazsak, mivel mindketten allergiásak vagyunk rájuk, nem kellett győzködni magunk, hogy ne itt verjünk tábort. 15 percnyi tekerésre találtunk egy padot és egy asztalt, annak a tövében vertünk tábort, hát nem pont úgy, ahogy elképzeltem, nem volt nagy mosakodás, csak egy kis nedves törlő és egy gyors fogmosás. A sátrat 15 perc volt felállítani, az összes táskámat ki kellett nyitni, mert nem a legokosabban pakoltam. Befeküdtem a sátorba, amibe bevittem minden értékemet, hogy nehogy elcsenjen valamit egy őzike, vagy egy vaddisznó. Nem tudom mitől féltettem a dolgaimat este 11-kor az erdőben, de fő a biztonság. A első napot 195 km-el és 3156 m szintemelkedéssel zártuk.


Augusztus 21. péntek

Az alvás nem ment valami jól, inkább csak forgolódásnak hívnám, de reggel 4-re egész tűrhető állapotba kerültem. Imádom a hajnalokat, egy ködben álló réten vezetett az út Badacsony felé, aminek a sziluettjét a távolban felkelő nap gyönyörűen kirajzolta. A napfelkeltével együtt megjött a derékfájás is, de bíztam benne, hogy pont olyan gyorsan el is fog múlni, mint az első nap. Így is lett, 9 órakor már csak a reggelire koncentráltam.


Hogy is állt össze a frissítésem?


Minden reggel bekevertem 1,5 liter izotóniás italt a zsákomba és bekészítettem 5 Squeezy gélt, amivel kitartottam a reggeliig. Minden napra jutott még napi 2 adag vegan amino és 2 db mineral complex tabletta. Ehhez jöttek hozzá a hagyományos étkezések, mint például a kisboltok előtti reggelik 9 óra környékén minden nap. Hihetetlen hangulata van, amikor a boltban összevásárolsz mindent ami csak eszedbe jut és kint, a bolt előtt a lépcsőn elkezded magadba tömni. Hiszen a viszonylag alacsony ultrás intenzitásnak köszönhetően, szinte bármit megehetsz és meg is tudsz emészteni. Szóval kifli, sajt, sajtkrém, gyümölcslé, paradicsom, dobozos kávé, kóla, csoki és így tovább. Ilyenkor még feltankoltunk vízzel, kólával csokival és kakaóscsigával, ezek mind jól jönnek napközben és indultunk is tovább.

Zolinak jeleztem útközben, hogy, ha ma, letekerünk 290 kilométert, akkor ágyban alhatunk, mert Jakabházy Miki barátoméknál, de kánikula és a Kőris-hegy megmászása (CP2) elég hamar helyre tette a nagyravágyó gondolataim. Hosszú kanyargós asztalos szakaszon jutottunk fel a Bakony csúcsára, ami annyi energiát kivett belőlem, hogy még a kilátóra se másztam fel. Zoli kicsit lemaradt, így én pihentem egyet a csúcson, begyűjtöttük a kis “D” betűt, amit elrejtettek nekünk a szervezők és jöhetett a jól megérdemelt csapatás lefelé, de ez már terepen.


Pár szó arról, hogy hogyan tájékozódtunk. Mindketten Garmin navigációt használtunk, amire feltöltöttük a 8 darabba vágott útvonalat, ahogy egyet teljesítettünk, egyből betöltöttük a következőt. Ha nem használtál még ilyen órát, akkor el se tudod képzelni, hogy mekkora segítség, éles kanyar előtt hangos csippanással figyelmeztet, a szakaszokat emelkedőkre osztja és minden mászásnál jelez, hogy milyen hosszú lesz, és hány méter szintemelkedés van benne. Ha elhagytuk az útvonalat, természetesen egyből jelzett, ez azért fontos mert ilyenkor onnan kellett folytatni, ahol letértünk róla. Ezt a szervezők (és a szurkolók is) egy online GPS nyomkövetővel figyelték.


Vissza a pályára, az ilyen lefeléken nagyok kellett figyelni, hiszen a csomagoknak köszönhetően nagyon másképp viselkedik a bringa. Ahogy leértünk a hegyről Zirc felé vettük az irányt, épp egy széles murvás úton haladtunk, amikor megláttam Szasza barátom autóját, aki hideg kólával és kempingszékkel várt minket.


Leültünk és elkezdtünk tanakodni Zolival, hogy mik az elvárásaink magunkkal szemben, mit szeretnénk megélni és átélni ezen a kalandtúrán?! Annyira meleg volt és annyira fáradtak volunk, hogy rájöttünk, a legnagyobb butaság lenne versenyként felfogni ezt az egészet, és alváshiányban, zombiként tekerni. Ott a második napon leszögeztük, hogy nincs kompetitívitás, csak élményszerzés és egy jó cajgázás. Innentől kezdett az egész kísértetiesen hasonlítani a Transalpinra, ketten vagyunk és csak a magunk örömére sportolunk.

Eltekertünk a Zirci Tescoig, ott bevásároltunk, amíg Szasza vigyázott a bringáinkra, onnan tovább mentünk a Római fürdőhöz, ahol a 2. éjszakát töltöttük. Amikor meghallottam, hogy Római fürdőnek hívják a helyet, akkor elképzeltem, hogy egy vízesés alatt fogok zuhanyozni és tisztán bújok a hálózsákomba, na ez természetesen nem így történt. Csak egy csordogáló patak volt, amiben lemosakodtam, amennyire tudtam. Aznap már nem került elő a sátor, egy esőbeálló alatti asztalon aludtunk. Fura ötletnek tűnt, meg is kérdeztem Zolit, hogy nem fogunk leesni, erre annyit mondott, hogy: Miért, otthon le szoktál esni az ágyról? Egész elfogatható válasz volt. A 2. napot 196 km-el és 2627 m szintemelkedéssel zártuk.


Augusztus 22. szombat


A csopogó patak mellett eszméletlenül jót aludtam, úgy ébredtem reggel 4-kor, mintha az előző két nap nem is bringáztam volna. Zoli Macgyvert meghazudtoló módon főzött kávét, egy kólásdobozban a kis MOL-os kézfertőtlenítő segítségével. Gyors pakolás, lámpák beizzítása és elindultunk a Vértes felé. Már hangosan üdvözöltem a napfelkeltével együtt érkező reggeli derékfájást, hiszen tudtam, hogy nem lesz sokáig velem.


Egy ilyen kalandban az a legszebb, hogy napokon keresztül azt teszed, amit a legjobban szeretsz, Napfelkeltétől, napnyugtáig csak te vagy és a hobbid, no meg Koleszár Zoli, aki kitalálta, hogy ha már így egymásra találtunk, akkor jó lenne ha a NedyBali mintájára, felépítenék a Koleszár brandet. Ha két nem teljesen normális ember egymásra talál, akkor könnyen telik az idő, így észre se vettük, hogy már a Vértes túloldalán vagyunk. Egy enyhe emelkedőn észrevettünk két hosszútávos bringást, egymásra néztünk és tudtuk mi a feladatunk. Melléjük tekertünk, leváltottunk hármat és úgy hajráztunk el, mintha a pöttyös trikóért menne a harc, persze az egész közben hangosan röhögtünk, mert ugye csak viccnek szántuk.

Tata követekezett, CP3 itt Zoli fürdött az Öregtóban utána ettünk egy lángost és elindultunk a Gerecse felé. A csúcsáról a zöld sávon, egy siratófalon kellett lemenni, ami a mezőny egy részét meg is siratta. Szerencsére a bringáink állapotának és a technikai tudásunknak köszönhetően ezt az akadályt is könnyen vettük. A 3. naplemente a Pilis lábánál ért minket. Nehéz volt eldönteni, hogy a naplementék, vagy a napfelkelték a szebbek. Lámpáink fénye mellett elbotorkáltunk egy kék közkútig, ami mellett volt egy szimpatikus rét. A 3. estét egy távoli lakodalomból hallatszó lakodalmas és egy kis szél tette tönkre, nem aludtam túl jól. A 3. nap végére 207 km-t és 3214 m szintemelkedést gyűjtöttünk.


Augusztus 22. vasárnap


Reggel nem csak az ébresztőórára ébredtünk, hanem Zoli barátja Balu és az én barátom PetiAti keltett bennünket. Mindketten bringával érkeztek, Atinál még egy kis Szarvasi kávéfőzővel főzött kávé is volt. 5 órakor négyen indultunk az Erzsébet kilátó, a CP4 felé.


De hogy kerülhetett oda Ati és Balu? A versenykiírásban az szerepel, hogy ha valaki teker veled egy szakaszt az nem számít segítségnek!

Pedig amúgy hihetetlen segítség volt lelkileg, úgy tekertünk Zolival, mintha aznap kezdtük volna az egészet. Ati 20 km, Balu 70 km után köszönt el tőlünk. Annyira gyorsan fogytak a kilométerek, hogy Visegrádon a kompnál találtuk magunkat, ahol Zerge (Vinczeffy Zsolt) az egykori olimpikon várt minket, hogy a Börzsönyben tekerjen velünk egy szakaszt. A kompról felhívtam videó telefonon Beát, hogy minden oké velünk és mindjárt kikötünk Nagymarosnál, de ő nem kapcsolta be a kameráját. Ahogy gurulok le a kompról, meglátom Őt, de nem értem, hogy hogy kerül oda. Kiabálok Zolinak, hogy várjanak egy picit. Zoli hangosan megjegyzi, hogy itt a tökéletes kontent: NedyBali a könnyeivel küszködve öleli a Beáját. Az egészhez annyit kell hozzátenni, hogy Bea az utolsó pillanatig próbált lebeszélni erről az egészről és nem is értette, hogy miért van erre szükségem, de akkor amikor ott állt, akkor éreztem, hogy megértette, hiszen ismer. Egy gyors ölelés és csók után dupla lendülettel indultam neki a Nagy Hideg Hegy meghódításának CP5.


Mászás közben sokszor előjöttek bennem a Kör élményei, ahogy Nyakas Gabival 2017-ben decemberben futottunk a sötét Börzsönyben. Közben elbúcsúztunk Zsolttól és Beától, majd elindultunk a Rétságon át a Cserhátra. Bea nem bírta ki és még egy pontra kijött és csak úgy indult haza. Aznap a Bánki tavat elhagyva a Cserháton sötétedett ránk, de nekem valahogy nem adta ez az este, nem ment úgy a tekerés. Szerettem volna megállni és aludni, de csak mentünk és kergettük a Zoli által kinézett alvópontot. Egy szántóföld közepén Zoli egy cseppet lemaradva ordított a lámpájával, mert ugye Ő minden kütyüjével beszélget, én meg elcsüggedve vártam, hogy induljunk tovább. Ha volt holtpontom a túra alatt, akkor itt volt. Végre megjavult a lámpa és megérkezett Zoli, jeleztem neki, hogy nekem mára elég, de Ő erőltette a kilátót. Elindultunk és én belementem egy gödörbe, ami megállította az elsőkerekem és fejre estem! Oké mondom, akkor most lemegyünk a faluba, megkeressük a Templomot és lefekszünk a kertjébe. 22:15-re leértünk, Zoli elkezdte keresni a templomot én meg közben szállást néztem a telefonomban, ráböktem az elsőre és az esélytelenség teljes nyugalmával elkezdtem hívni a számot. És felvette egy kedves néni! El sem hittem, hogy ágyban fogunk aludni és tus alatt fürdeni. Mindezt az Isten háta mögött vasárnap este 11 előtt nemsokkal. 10 percen keresztül ültem a zuhanytálca szélén és folyattam magamra a MELEGVIZET. A puha friss ágynemű érzését nem is említem. A 4. nap 232 km és 4511 m szintemelkedés lett a miénk.

Augusztus 24. hétfő


Reggel 4-kor Zaza barátom hívására ébredtem, aki eljött meglátogatni minket. Ezek a dolgok hihetetlen erőt adnak. 5-kor már újra a bringán ültünk és úton voltunk a Mátra felé. Általában amikor azt hittük, hogy nem lehet szebb a táj, akkor átfutott előttünk egy szarvascsorda, hogy még giccsesebb legyen. Olyan mennyiségű ingert kapsz egy ilyen túra alatt, amit csak hetek alatt lehet feldolgozni. Kb. 9-kor egy gyors reggeli után ráfordultunk a Mátrára. Ezt egy szerény csippanással jelezte is a Garmin: a következő emelkedő 20 km hosszú 1200 m szintemelkedéssel.


A Mátra volt az egyik kedvencem, gyönyörű hatalmas erők, hihetetlen kilátás és Mátraházán egy finom vega hamburger. Pár kanyar és fent is voltunk az ország tetején, Kékestetőn CP6. Szépen kanyarogva indultunk volna a Bükk felé, de éreztem, hogy Zoli egy picit túlette magát és nem úgy haladunk mint szoktunk. Zoli holtpontja a kajakóma volt, a javaslatomra inkább megálltunk és pihentünk egy ¾ órát. Jót tett mindenkinek és újra mehetett tovább az élménybringázás. A Bükk előtt egy újabb meglepetés ismerős várt minket Kerékgyártó Peti, aki csinált egyből pár jó képet rólunk. Utólag a képeket nézegetve itt már azért látszott az a 4,5 nap az arcunkon. Elköszöntünk és megkezdtük a mászást Bánkút felé, ez lett volna a cél, de nekem ma se ment igazán a sötétben tekerés. Szerencsére lemerültek a lámpáim, így elengedtük és a répáshutai kempingben éjszakáztunk. Micsoda luxus, már másodszor aludtunk ágyban és zuhanyzunk melegvízzel. Az 5. napot 208 km-el és 3848 m szintemelkedéssel zártuk.

Augusztus 25. kedd


Már-már rutinként keltünk 4-kor és indultunk 5-kor. Kezdtek előjönni a tavalyi Transalpinos érzések: nem akarom, hogy vége legyen, még akkor is, ha fáj ülni a bringán és napok óta zsibbad a tenyerem. Szeretnék legalább még 1 napot, de mi csak közeledtünk a cél felé, át a gyönyörű Aggteleki dombságon, egészen a Zemplénig. Eddig még csak egyszer jártam a Zemplénben, de már akkor magával ragadott. Hihetetlen volt megérkezni a Boldogkő várához, mintha nem is Magyarországon lennénk.


Ahogy fogytak a kilométerek, egyre jobban fájt a szívem, tényleg nem akartam, hogy vége legyen. Felfelé a Regéci várba jött az üzenet, hogy mindjárt utolérjük a Szűcs Istvánt, amit persze egyből mondtam is Zolinak. Ő erre annyit mondott, hogy ha nekem bármit is jelent a 3. helyezés, akkor megnyomhatjuk. De nekem sokkal többet jelentett ez az öt és fél nap, mint egy 3. hely, inkább élvezzük ki még a végét. Így ittunk egy kávét a várban és gyönyörködtünk egy kicsit a kilátásban inkább, hiszen mi ezért jöttünk és már csak 30 kilométer választott el a céltól minket. Úton a cél felé, még szembe jött Zoli egy barátja, aki elkísért minket a smaragdvölgyi tó partjához, de akkor én már nem voltam túl szociális, ott már csak annyi járt a fejembe, hogy nem akarom abbahagyni. Aztán meghallottam Bea hangját, hogy “Ott jönnek!”, közben Károly és Nóra pedig ugattak. Megfogtam Zoli kezét és könnyes szemmel átszakítottuk a képzeletbeli célszalagot. A 6. nap végére 214 km és 3273 m szintemelkedés jutott.

És, hogy mit adott ez az 5 nap 8 óra? Egy életre szóló élményt, hihetetlen dolog volt így végig tekerni az ország szinte összes hegyén, napokon át együtt feküdni és együtt ébredni a természettel. Egy barátom azt írta múltkor, hogy: “Ha meg akarsz ismerni egy hegységet, akkor minimum háromszor aludj az erdejében.” Az én verzióm pedig ez: Ha szeretnéd látni Magyarország szinte összes hegyét, akkor nevezz be jövőre a Hungarian Dividere! Balázs eseményről készített videóját itt találjátok, jó szórakozást hozzá!


Akik nélkül nem lehettem volna részese az eseménynek:

Granit Design Kft.

Miénk a terep

Garmin.hu

Rudy Project Hungary

Squeezy

A bringa szerelőm

...és persze a feleségem Bea írta: Nedjalkov Balázs 2020-09-28 Ez a cikk felkeltette az érdeklődésed és mennél egy gravel kört valahol? A Mozgásvilág túra ajánlójában, találsz előre elkészített útvonalakat ITT


227 megtekintés

Copyright Bikepacking Hungary - Kalandbringás Sportegyesület 2020
Budapest, Hungary

info@bikepackinghungary.com