Ha lemaradtál volna az első részről ITT tudod bepótolni.
II. rész
A szél miatt lassan haladtunk, de kárpótolt minket a gyönyörű táj a vörös dombjaival, szemben messze a Toubkal havas tömbjével. Sötétedésig tekertünk felfelé, de túl magasan sem akartunk éjszakázni, ezért 1100m körül álltunk meg bivakhelyet keresni. Egy kiszáradt kis vízmosás nyújtott kellő védelmet a szél ellen, és nem is voltunk túlságosan szem előtt. Letáboroztunk, szedtünk száraz gallyakat, és megfőztük a szokásos smacklevesünket, amit némi pálinkával öblítettünk le. Időben bevackoltunk a hálózsákokba, és becipzároztuk magunkat a Yakpackba. Hideg éjszaka volt, bőven 0 fok alatt. Az ég kristálytiszta, ennyi csillagot még összesen sem láttam, mint aznap este. Szinte olvasni lehetett a csillagfénynél.
Ahhoz képest, hogy +10 es hálózsákjaink voltak, nem fagytunk szét, de a reggeli forró kávét nem cseréltem volna el semmire. Korán útnak indultunk, spóroltunk az erőnkkel és a vízzel is, mert innentől a vízszerzés nem volt egyszerű feladat. Nem voltak falvak, és patakok sem. 1600-1800m re kellett felmásznunk, viszonylag kijárt utakon, ami néhol keskeny szamárjáratra váltott. Megkönnyebbültünk, mikor a gerincről megpillantottunk a távolban egy élénkzöld teraszos, dús növényzetű völgyet. Biztosak voltunk benne, hogy ott folyóvíz is van. Az ereszkedés gyorsan ment, nem egész egy óra alatt leértünk a völgyben megbúvó kis berber faluba.
A gyerekek rögtön kitódultak elénk, nem sűrűn látnak túrabicajost. Még arról is sikerült meggyőzni minket, hogy a falu felső részén bolt is van. Hát bolt az nem volt, viszont elvittek a falu vezetőjéhez, aki "vendégül" látott minket. Beléptünk a jellegzetes berber, kívülről nem túl bizalomgerjesztő ablaktalan kockába. Belül teljesen más világ fogadott. Az üde virágos udvart veszik körbe a szobák, amik tiszták, takarosak, és vidám színekben pompáznak. Láthatóan a nappaliban kaptunk helyet, ahol egy kis asztalkán kívül a TV volt a másik berendezési tárgy. Menta tea, méz, olivaolaj és lepény. Ez volt a menü. Falnak nem mentünk tőle, de amikor az öreg benyögte, hogy hány eurót szeretne a vendéglátásért, no attól majdnem. Végül lealkudtuk 20 eurónyi dirhamra, ami így is az út legdrágább mentateájára volt. Igazából nem sajnáltuk: jó helyre ment látva azt a rengeteg gyereket. Nem is beszélve az élményről, hogy láthattunk egy ilyen csodás portát belülről.
Imoulass tűnt még aznap estére elérhető falunak, ahol szállást találhatunk, de nem is a fedett hely, inkább a meleg étel esett volna jól. Nem volt szerencsénk, itt nem találtunk szállást. Elég késő volt már, de szállás és a melegétel reményében úgy döntöttünk leereszkedünk Taroudantba. Ez még majd 40km volt, de repesztettünk lefelé. Ezzel magunk mögött is hagytuk az Atlaszt, kicsit bántuk, de az idő pont másnap fordult rosszra: lent eső, fent erős havazás, tehát tulajdonképp jól döntöttünk. Taroudantba pedig nem tudtunk tolyan későn érkezni, hogy ne találjunk nyitva éttermet, és ne találjunk egy hostelt, ahol még egy kis tetőterasz is volt, ideális az éjszakai pálinkához és reggeli kávéhoz.
Taroudant mindent megmutat Marokkóból úgy, hogy közben nem botlasz lépten-nyomon turistába. A sík terepen elterülő, a XI. században karavánútvonalak mentén alapított várost magas fal veszi körül. A falak között pezsgő élet, számtalan piac, színes forgatag, fűszerárusok, ékszerészek, csodás dísztárgyak és szőnyegek. A legérdekesebb azonban a bőrcserzőműhely, amely régebbi a marakeshinél, és még mindig a hagyományos módszerekkel dolgozzák fel a bőrt. A folyamatokat pedig meg is mutatják: sohasem gondoltam volna például, hogy tisztítás után a bőr 21 napig ázik citromlében. Az előkészített alapanyag egy részét ott helyben mesteremberek dolgozzák fel: papucsok, táskák, puffok és mindenféle dísztárgyak készülnek belőle.
Amit mindenütt kapsz ételt Maroikkóban: az a lepénykenyér. Ezt úgy hajigálják utánad. Ehhez ját olivaolaj méz és vaj. De minden piacon kapsz grillezett, nyárson sült húsokat is. Viszont a legkülönlegesebb, és legsokféleképpen készülő étel a már említett Tajine. Ezt legcélszerűbb a kis tajineozók valamelyikében enni, itt a legfinomabb, és mindig friss. Nem tudom csak szerencsénk volt e, vagy a víztisztítónknak köszönhetjük, esetleg a pálinkának, de nem kaptunk vérhast. Pedig mindent elkövettünk ennek érdekében. Csak helyi piacokon, kifőzdékben ettünk, megszűrt patakvizet ittunk. Ha palackos vizet raktak elénk, az is bontott volt.
Kár, hogy csak bő fél nap pihenőt hagytunk Taroudantra, de nagyon szűk időkerettel gazdálkodtunk, ezért továbbindultunk dél felé. A következő állomás ettől délre az Anti-Atlasz peremén fekvő Ait Baha volt. Egész nap félsivatagos, sík vidéken haladtunk, a város előtti hágón kapott el minket az eső, már tök sötétben. A városban találtunk szállást és kifőzdét is. Nem mondhatnánk hogy ez a város hemzseg a látnivalóktól. A környék viszont tele van várromokkal, ezek közül fel is kerestünk párat. Itt is inkább a nomádok által használt ösvényeken jártunk, amelyek néha kaktuszmezőkön vezettek keresztül. Utóbb ezeken keresztülvágni nem bizonyult olyan jó ötletnek. A túrának ez a része inkább már levezetésnek számított, másnap vissza kellett érjünk Agadirba, hogy elérjük a repülőnket.
Mindenre hagytunk bőven időt, de semmi bonyodalom nem adódott, még a drónt is gördülékenyen sikerült visszaszerezni. Egy óra alatt elcsomagoltuk a bicajokat a táskába, és jól kibéleltük ruhákkal, hálózsákkal.
Minden kalandkereső bicajosnak ajánlom Marokkót, az árak olcsók, az emberek kedvesek, a táj gyönyörű. Félreeső helyeken bivakolni is lehet, de a szálláshelyek is olcsók. Oltások közül a hepatitist érdemes beadatni, másra nemigen van szükség. Mi vadállatokkal nem találkoztunk, de skorpió és kígyó is előfordulhat, ezért csak óvatosan!
Írta: Chrien Karel