top of page

A vadak ura - Aludj odakint!

Frissítve: 2020. dec. 16.

Ebben a cikkben a vadkempingezés témáját szeretném minél teljesebben körüljárni. Legális? Veszélyes? Mire figyelj ha vadkempingezésre adod a fejed és hogyan készülj fel rá?


Előre szeretném leszögezni, hogy elfogult vagyok, ha a vadkempingezésről van szó. Imádom! A vadkemping szuper dolog, de van néhány trükkje, néhány olyan fortély és tudnivaló, amit nem árt ismerni, mielőtt belevág az ember.


Lehet, hogy túl sok western filmet néztem gyerekkoromban, de erősen él bennem a következő kép. Lobog a tábortűz, a háttérben a kikötött lovak legelésznek (ide mindjárt szépen be is helyettesíthetjük a bringát). Cowboyok hevernek a tűz körül, miközben forró kávét kortyolnak és ebben a pillanatban felvonyít egy prérifarkas valahol a távolban. Valaki szájharmónikát fúj, hősünk szemére húzza kalapját és álomba szenderül a kiterített poncsóján. Alig vártam, hogy kamaszként én is átéljem milyen egyedül, ODAKINT aludni. Nekem azóta is a szabadságot testesíti meg a vadkemping. Ott és akkor hajtom álomra a fejem, ahol az éjszaka ér. Persze a szabadság szó mellé rögtön társítanék két másikat is: felelősség és kötelesség. De ne szaladjunk úgy előre. Tisztázzuk mindenek előtt, hogy egyáltalán mi az a vadkemping és mi a jó benne?


Vadkempingezésnek nevezem, amikor a szabadban alszom egy olyan helyen, ahol nem fizetek érte, és nincs erre a célra kiépített infrastruktúra. Hogy ez bivakolás vagy sátrazás, lakott vagy lakott területen kívül művelem-e, az szerintem másodlagos. Viszont úgy az igazi, ha a saját erőmből jutok el az adott pontba (evezve, gyalogolva, bringázva). Nem véletlen, hogy sok országban csak ebben az esetben engedélyezett a vadkemping, az autóval (lakóautóval, motorral, stb.) érkezés kizáró ok.

Csillagos ég és tábortűz. Kell ennél jobb esti műsor?



Nézzük az előnyeit.

1. A vadkemping ingyen van. Nem mindenki engedheti meg magának, hogy sokat költsön egy túrán. A napi költség egyik legnagyobb része az alvásból fakad. (A másik az evés, ott azon fogsz spórolni, ha nem étteremben eszel, hanem magadnak vásárolsz, főzöl.) Csak számolj utána! Ha egy hónapra mész bringázni, és éjszakánként csak 3-5000 Ft-ot költesz (egy olcsóbb országban), máris 6 számjegynél tartunk. Egy olcsóbb országban. Nem beszélve arról, hogy sok kalandor lelkű bringás maga mögött hagyja a járt utat a járatlanért és olyan helyekre téved, ahol nincsen fizetős szálláshely. Nem kell messzire menni. Magyarországon is rengeteg ilyen hely van. Például a legtöbb erdő.


2. A vadkemping nyugis (a legtöbbször). Az megvan, amikor próbálsz elaludni a kempingben a sátradban, de úgy üvöltenek a jókedvű (részeg) szomszédok, hogy csak forgolódsz és már azt fogalmazod magadban, hogy miként fogod tisztelettel, de határozottan megkérni őket, hogy csendesebben legyenek? Ha igen akkor azért, ha meg nem akkor azért, hogy tudd mit kockáztatsz azzal, ha kempingben alszol. A legtöbb kemping (természetesen nem mind) hangos, és a pihenésre a legkevésbé sem alkalmas. Várni kell a zuhanyzóban a melegvízre, a konyhában a vízforralóra vagy a tűzhelyre, a portán a be- és kicsekknél. Tavaly egy lengyel bikepacking versenyen megfogadtam, hogy soha többé nem alszom kempingben versenyek alatt. Este becsekkoltam, nem volt melegvíz, tiszta göröngyös volt a sátorhelyem alatt a talaj, és nagyon hangos volt a kemping, így alig aludtam valamit. Hogy egy klasszikust idézzek: "Mit adtak nekünk a ... kempingben?" Mosakodni lehet a patakból, vagy ott a nedves törlőkendő, volt nálam egy power bank a kütyüknek és egy mini gázpalack a levesnek (amit azért el tudok engedni). Egyenetlen talajt az erdőben is találok, ha nagyon keresek... ja meg csendet. A kempingért fizettem is, cserébe igazából nem kaptam semmi (a forró zuhanyra sóvárogtam az átfagyott tekerés után) olyat, amit a szabadban éjszakázás ne adott volna meg. Ne érts félre, nem vagyok kemping ellenes! A kemping egy tök jó intézmény. Csak kerékpáros túrázóként nagyon más a ritmusom, mint egy átlag kempingezőnek. Én este fáradtan érkezem, pihennék, reggel időben indulnék.

Bárcsak a kempingek többségében is ilyen gyep és nyugalom lenne!



3. A kaland faktor. Számomra egy kemping a kerítésével és éjszakai őrségével, azzal hogy megmondják hova tedd a sátrad, a kiépített térköves útjaival, soha nem veheti fel a versenyt az IGAZI szabadban alvással. A látszat-biztonság hiánya kell ahhoz, hogy azt érezzem "kint vagyok", a természetben, a VADONBAN. Itt bármi megtörténhet! A saját képességeimre, felszerelésemre vagyok utalva. Ami nálam van, csak az van, azzal kell megoldanom a váratlan helyzeteket. A vadkempingezés (is) jó problémamegoldóvá tesz.


4. Mindenhol ott van. Az a jó a vadkempingben, hogy pont ott van, ahol kell. Bárhol és mindenhol! Nincs kényszer, hogy adott pontba el kell jutnod, mert lefoglaltad a szállást és a pénzed bánja ha nem érsz oda. A teljesség igénye nélkül aludtam már: temetőben, kukoricásban, kolostor kertben, elhagyatott udvarokon, szántóföldön, benzinkúton, buszmegállóban, játszótéren, rendőrségen, ravatalozóban, hidak alatt, mindenféle vízparton, erdőben, barlangban, sivatagban. Ahol az este ér, ott keresed meg az alkalmas helyet. De hogy keress helyet és szabad-e egyáltalán ott aludnod?


Hol szabad és hol tilos?

Mielőtt nekiugrassz felüvöltve a bringádat pakolni, hogy "Akkor most végigvadkempingezem Európát!", érdemes tájékozódni róla, hogy melyik ország engedi és melyik tiltja a vadkempingezést.

A legtöbb európai országban szabad, de legalább is szemet hunynak a vadkempingezés fölött. Megengedett többek között Skóciában, Svédországban, Norvégiában, Finnországban, Észtországban, Spanyolországban és Törökországban is. Nem problémáznak rajta Oroszországban, Romániában, a balkán országaiban (a háború sújtotta országokban érdemes körültekintőnek lenni a taposóaknák miatt). Tiltja például Belgium, vagy Horvátország, ahol komoly bírságot és akár a cuccod elkobzását vagy lefoglalását kockáztatod, ha a kempingen kívül dobod fel a sátrad. Izlandon nagyon bonyolult vadkempingezni (sok szabály és szempont van, hogy hol lehet és hogyan). Angliáról, Németországról és az Alpok országairól összességében elmondható, hogy tilos a kijelölt sátorozóhelyeken kívül sátrazni, de bivakolni (sátor nélkül való alvás) több országban is megengedett. Ezen a linken angol nyelven találsz egy elég alapos összefoglalást.

Ha engem kérdezel én azt mondom, nagyot kockáztatsz ott, ahol tilos. Ahol pedig megengedett és vagy köztes álláspont van? Tiszteld a magánterületeket, ne hagyj hátra szemetet, ne tégy kárt a természetben, és akkor nem lesz baj. Alapvetően mindenkinek magának kell eldönteni, hogy neki mi fér bele.

Mi a helyzet kicsiny hazánkkal? Az erdő törvényben leírtakat röviden összefoglalva: a vadonban 24 órára felállíthatod a sátrad magánterületeken kívül, valamint a nem kiemelt természetvédelmi területeken. De mivel nincs minden magántulajdon körbe kerítve, nagy eséllyel nem fogod tudni, ha véletlenül épp arra állítod fel a sátrad. Nehezen tudom elképzelni, hogy bárki is támadóan lépne fel, mert egy éjszakára megalszol a mezején. Nekünk eddig soha nem volt összetűzésünk senkivel egy felállított sátor miatt, és az is előfordult, hogy az erdész mondta meg, hol van a legjobb sátorozó hely a környéken.


Elbújni vagy nem elbújni, ez itt a kérdés!

A kedvenc válaszod következik: az attól függ. Mit szeretnél? Rejtve maradni a kíváncsi szemek elől vagy nagyobb biztonságban érzed magad, ha tudja valaki, hogy hol alszol?

Elbújhatsz például azért, mert nem vágysz társaságra, pihenni szeretnél, netán nem vagy benne biztos, hogy szabad-e az adott helyen vadkempingezni. Vagy szem előtt szeretnél lenni, mert egyedül vagy és úgy nagyobb biztonságban érzed magad (pl. vadállatok miatt), valakivel találkoztál és nincs jó érzésed, vagy egyszerűen csak társaságra vágysz. Mindkettőnek megvan a maga létjogosultsága. A lényeg, hogy jól csináld.


Ha elbújsz, bújj el jól! Olyan helyet válassz, ami távolabb esik az úttól, ösvényektől. Ne állítsd fel a sátrad sötétedésig, így ha valaki mégis meglátna, könnyen gondolhatja azt, hogy hamarosan tovább állsz. Táborozz pár km-re a lakott településektől, ezzel elkerülheted, hogy bárki kedvet kapjon megnézni, ki alszik a falu végi sátorban. Ne rakj tüzet és reggel korán bonts tábort, így könnyebben elkerülheted a nem várt találkozásokat.

Ha tudatni szeretnéd a környékbeliekkel, hogy ott vagy, akkor kérdezz meg valakit, hogy hova állíthatod fel a sátrad. Sok esetben felajánlják, az udvarukat, vagy egy a házukhoz közeli helyet. Esélyes még a közösségi tereken (iskola vagy templom udvar, fő tér) aludni. Ilyenkor arra figyelj, hogy ha nem kerítéssel határolt udvaron vagy, akkor bárki beléd botolhat. Ha egy helyi háza mellett sátrazol, a háziakhoz szinte mindig fordulhatsz segítségért.


A megfelelő hely kiválasztása. Ne görcsölj azon, ha nem sikerül elsőre a legszuperebb, minden szempontból tökéletes helyet megtalálni. Ez pont olyan, mint az U lakattal való bringa lezárás. Eleinte attól félsz, hogy nem lesz alkalmas hely, ahova le tudod zárni a bringád. De ahogy egyre többet használod rájössz, hogy igazából sokkal kevesebb az olyan hely, ahova nem lehet lezárni vele a kerékpárt. Az alkalmas helyek megtalálására is rááll a szemed egy idő után, gyakorlott leszel és sokkal gyorsabban megtalálod a jó helyeket. Pont mint Neó a Mátrixban. Csak neked nem matekpéldák futnak majd a szemed előtt, hanem sátor- és bivakhelyek fognak felvillanni minden kanyarban.


Ökölszabályként törekedj rá, hogy nappal keress éjszakázó helyet. Sötétben, spontán sátorhelyet keresni hatalmas szívás! Nem azért mert nem lehet jó helyet találni. Kellő elhatározással, szerencsével és egy jó lámpával mindent lehet... Csak sokkal nehezebb, mert valószínűleg már tök éhes és fáradt leszel, türelmetlen, és majd beéred egy közepesen sz@r hellyel is, ahol potenciálisan kellemetlen éjszakád lesz (és akkor még el sem eredt az eső...). Épp ezért amikor csak lehet, világosban javallott éjszakai szálláshely után nézni, az a pár km már nem oszt, nem szoroz.

A víz igazi kincs egy bikepacking túrán (is)!



Amikor csak lehet, vízközelben! Az egyik legtutibb hely, ahol vadkempingezhetsz, a vízpart. A vízből ihatsz (természetesen ha megfelelően tiszta, egy alapos szűrés után), főzhetsz vele, mosogathatsz, ruhát moshatsz, fürödhetsz, nézheted a kacsákat.


Mire figyelj ha vízparton vagy? Ha folyóvíz mellett kívánsz táborozni, próbáld pár méterrel a víz szintje fölé állítani a táborodat. Egy kiadós éjszakai esőzés miatt (ami akár lehet feljebb a hegyekben), nagyon gyorsan képes ugrásszerűen megnőni a vízszint. Nincs annál rémisztőbb, mint amikor arra ébredsz, hogy víz vesz körül mindenhol!


Ne koszold be a vizet! Ha mosogatsz, vagy mosol, soha ne mosd bele a koszos dolgaid a vízbe! Már egy kis mosogatószer is kártékony hatással van az élővilágra. Merj ki vizet és a víztől távolabb mosogass, hogy biztos ne kerüljön semmi a tóba vagy folyóba. Fürdéshez használj túraboltokban kapható környezetbarát, lebomló tisztálkodószereket.


Ha inni szeretnél a vízből, előbb alaposan szűrd át! Nagyon jó víztisztítókat lehet kapni, amik a zsebedben is elférnek. Ha nem vagy biztos az eredményben, még pár csepp klorinnal is feldobhatod az italodat. Én sem szeretem a klór ízét, de a rekettyésben guggolni naphosszat, vagy netán bekapni valami hosszan tartó, durva fertőzést, még annyira sem! Nem azért spóroltál össze életed grúz bikepacking túrájára, hogy az állatkakás patak víztől kórházban köss ki.


Az erdő. Az erdő is számtalan izgalmat rejt! Az éjszaka hangjait hallgatni, ahogy megelevenedik a sűrű, mozogni kezd kicsi és nagy, szuper kaland. Ha fák alatt alszol figyelj rá, hogy ne legyenek nagy, száraz ágak a táborhelyed fölött. Egy erős szél letörheti az ágakat, amik könnyen rajtad landolhatnak. Figyelj rá, hogy ne vadcsapáson (olyan, mint egy szűk ösvény, csak nincs jelölve) hajtsd álomra a fejed. Kölcsönösen zavaró. Téged a közlekedni vágyó állatok zavarhatnak, őket meg az, hogy a sztrádájukra raktad a matracodat. Csak gondold el fordított esetben! Az ételt ne hagyd szabadon! A hazánkban is egyre gyakrabban megjelenő medvék miatt, nem baj, ha hozzászokunk, hogy a sátrunkon kívül tároljuk az ételt, akár egy fára felhúzva. (Tőlünk próbált már meg róka ételt lopni a sátorból az éj leple alatt. Mondjuk az a néhány példány lakott településen lakott és már nagyon hozzászokott az emberekhez.) Próbálj úgy tábort verni az erdőben (vagy bárhol a szabadban), hogy távozásod után, ne lehessen megmondani, hogy ott jártál (maximum a lelapult fűből). Ne tégy kárt a növényekben csak azért, hogy jobb helyed legyen! Ha erdőben tervezel aludni, jó szolgálatot tesznek az esőbeállók, szaletlik. Ha tehetem ilyen alatt alszom, sokszor megspórolva ezzel a reggeli sátor szárítást.


Urbán dzsungel. Bár elsőre furán hangozhat, hogy miért akar valaki a városban vadkempingezni, de akár egy hosszabb túra során, akár egy verseny alatt bizony könnyen előfordulhat, hogy a városban kell rögtönzött, ingyen szállás után nézned. Az első számú hely: a közparkok. (Én itt jobban szeretem az elbújás technikáját alkalmazni, biztos, ami biztos.) Remek alvóhely még egy pavilon, egy kiépített piknikező hely, a folyópartok, játszóterek, parkolók, benzinkutak, és a hidak alatt. Meg lehet kérdezni a tűzoltóságot, rendőrséget, templomot (nem feltétlenül a bent, hanem a mellette való alvásról). A repterek környéke (bár elképzelhető, hogy hangos lesz) is szóba jöhet. A lakott települések közterein való alvásról különösen igaz, hogy érdemes kora reggel szedelőzködni.

Ki mondta, hogy városban nem lehet vadkempingezni? Ülj le, egyes!



Mire figyelj a vadkempingezés során?

Tűzrakás. Mindig tájékozódj, hogy a területen, ahova készülsz, van-e érvényben tűzgyújtási tilalom. Ezt ezen az oldalon keresztül is könnyen megteheted. Ha van érvényben, kérlek ne gyújts tüzet, még a kijelölt tűzrakóhelyen se! Én is imádom a tüzet, de egy leégett erdő nagyon hosszú idő, mire teljesen regenerálódik. Ha nincs tilalom, és tüzeznél, próbálj olyan helyen éjszakázni, ahol van kiépített tűzrakóhely. Ha erre nincs lehetőséged, akkor válassz olyan helyet ahol nincs száraz avar, alaposan tisztítsd meg a területet, és rakd körbe kövekkel. Csak úgy rakj tüzet, ha el is tudod oltani! (Víz, homok vagy a föld is használható.) Ne máglyát, csak tüzet rakj, a holdról nem kell, hogy látszódjon merre vagytok. Több országban, ahol megengedett a vadkempingezés tilos a tűzgyújtás. Például a skandináv államokban, ahol elég borsos árak vannak, számomra kellően jó kompromisszumnak tűnik, ha le kell mondjak a tábortűzről, cserébe megspórolhatok egy csomó pénzt a szállásdíjakon és élvezhetem a természet csodáját. Ne aggódj, a szabadban főzésről nem kell lemondanod, a gázfőzőt ezeken a helyeken is használhatod.


Szemét. Sajnos erről nem lehet eleget beszélni! Még ha van kihelyezve szemetes, akkor is igyekezz magaddal vinni a szemeted! Ezzel is kíméled az erdészet kapacitásait, és a vadállatok sem szedik szét a kukát hogy befalják a műanyagot. Ha nem akarsz sok szemetet cipelni, már otthon figyelj rá, hogy mi kerül a táskádba!


Biztonság. El tudom képzelni, hogy sokakat elriaszt a vadkempingezéstől a gondolat, hogy nem biztonságos kint aludni. Vannak kockázatai annak, ha kint vagyunk a természetben, akár messze a segítségtől. Mégis ha kivennénk ezt a faktort, akkor egyúttal az izgalmat is száműznénk a kalandból.


Állatok. Európa azon területeit kivéve, ahol sok a medve (Erdély és Szlovákia bizonyos részei) nincs igazán olyan állat, amitől tartanod kéne, ha a szabadban alszol. Ahogy már korábban írtam, ha olyan helyen alszol, ahol medvék járhatnak, ne hagyj élelmiszert a sátorban, akaszd fel egy fára kellő távolságban az alvóhelyedtől. A legtöbb állat tart az embertől, és már messziről elkerüli. Sokkal inkább megkeserítheti az erdőben alvásod ha egész éjjel szúnyog döngicsél a füled mellett szanaszét csipkedve (sátorban aludva nem, inkább bivakoláskor számolj ezzel). Egy kis kiszerelésű (50ml) szúnyogriasztó spray súlyát nem fogod megérezni a táskádban, de nagyon hálás leszel érte, ha majd reggel kipihenten ébredsz.

Jakok egy mongol mezőn. Jól megfértünk egymás mellett.


Emberek. Emberekkel leginkább lakott települések közelében, forgalmasabb utak mellett találkozhatsz. Sajnos nem csak jó fej emberek mászkálnak a világban, mégis olyan kicsi annak az esélye, hogy atrocitás ér, hogy engem ez nem riaszt el a vadkempingezéstől. Számomra ez olyan reláció, mint hogy sajnos ütnek el kerékpárosokat az utakon, történnek balesetek, de ezért nem fogok otthon maradni. A legtöbbször inkább kíváncsiságból, segítségnyújtó szándékból közelednek, sem mint azért, hogy zaklassanak. Ha valaki mégis “meglátogat” (pláne külföldön, ahol kevésbé ismerjük a szokásokat) légy barátságos, fogadd kedvesen az illetőt. Előfordulhat az is, hogy ittas személlyel találkozol. Maradj nyugodt, türelmes, ne kínáld plusz alkohollal, és előbb-utóbb (remélhetően) arrébb áll az illető. Én a magam részéről kerülöm a túlzott alkoholfogyasztást a vadkempingezések alkalmával. Bármi adódhat és szükségem van rá, hogy tiszta fejjel tudjak döntéseket hozni. Bár az erdő közepén, éjjel, megkockáztatom ritkán lopnak kerékpárt, egy vékonyabb zár nem árt ha van nálad. Zárjátok össze a bringákat, ha attól tartotok, hogy lába kélhet (pl. lakott településen és vagy a közelében)!


Természet. Számolni kell azzal is, hogy a természet nem mindig a legkedvesebb arcát fordítja felénk. Ez része a csomagnak, nem tudsz ellene mit tenni, csak elfogadni és kellőképp felkészülni. “Nincs rossz idő, csak rossz felszerelés.” - tartja a mondás. Ha előre átgondolod mire lehet szükséged a túrád alatt, ahhoz, hogy ne csak túlélj, hanem élvezd is a kint töltött időt, akkor látod majd, hogy az időjárás és a természet nem jó vagy rossz, egyszerűen csak önmaga.


Az árnyoldalai - mert nyilván mint mindennek, ennek is akadnak.

Elsősorban némi kényelemről kell lemondania annak, aki a kint alvást választja. Nem vagyunk egyformák, ami nekem még belefér (azért már elég edzett vagyok ilyen téren), az lehet, másnak már sok és fordítva. Mindig igyekszem mérlegre tenni, hogy amíg az egyik serpenyőbe kerül a komfort valamelyes hiánya, addig a másikban landol a kaland, a felfedezés, és a tanulás. Magamról, a határaimról, és a világról. És bizony szinte mindig errefelé billen a nyelv.


Több cucc. A legtöbb kempingben felszerelt konyha és étkező van. Ha fizetett szálláson alszol, nem kell gázpalackot, főzőt, edényt cipelni. Ha hosszabb túrára mész, nagy eséllyel szeretnél néha magadnak főzni (sokszor más lehetőség nem révén), és ehhez felszerelés kell (főző, edény, evőeszköz, és megoldani a mosogatást). Az alváshoz szükséged lehet egy sátorra vagy ponyvára, de mindenképp kell majd egy matrac és hálózsák vagy quilt (túratakaró). Ha fizetett szállásra mész az árban általában benne van az ágynemű használata is.

Attól, hogy bikepacking túrán vagy még nem kell kizárólag instant levesen és hideg kaján élned. (Az edényben fenséges zöldséges csirke készül.)


Kényelmetlenség. Mondjuk ki nyíltan, nem mindenki szeret a bokorba k@kálni, gödröt ásogatni és gyűjtögetni a papírt maga után. Azonban ha jobban belegondolsz, nem egész nap a kempingben bringázol, bármikor rád jöhet a szükség, és valahogy meg kell oldani a dolgokat. Nagy eséllyel nem lesz forró zuhany a vadonban, mosdó, sőt lehet, hogy sok víz sem áll majd rendelkezésre a tisztálkodáshoz. A vadkempingezés a komfortzóna elhagyásáról is szól és ahhoz ez is hozzátartozik.


Végezetül. Én mindenkit arra bíztatok, hogy menjen és próbálja ki milyen a “millió csillagos hotelben” álomra hajtani a fejét. Ülni a ragyogó éjszakai égbolt alatt és belebámulni a tűzbe olyan kollektív tudatalatti élmény az emberben, ami engem mindig teljesen magával ragad, és arra gondolok, hogy több tíz- (vagy száz) ezer éve ezt csinálja az ember. Vándorol, estére megpihen, tüzet rak és nézi a csillagokat. Ha nincs társaságod akivel mennél, egyedül még nem érzed magad elég magabiztosnak, vagy csak társaságra vágysz, csatlakozz hozzánk valamelyik Campout alkalmunkra.


A következő cikkünkben a különböző bivakolási technikákról, sátrazásról, a kint alvás mikéntjéről lesz szó. Fortélyok, tippek, trükkök, ezúttal is.


Na, elmentem tekerni!


Fotó és szöveg: Boros Balázs "Mókus"




13 690 megtekintés
bottom of page