Skypacking - Invernesstől a Rubha Hunishig

Frissítve: 2018. nov 28.


Két nyughatatlan magyar önellátó kerékpáros kalandtúrája a Skót felföldön Invernesstől a Rubha Hunishig (a Skye legészakibb pontjáig) és vissza.


6 nap, 4 a biciklin, 301 kilométer, 4071 m szintemelkedés, 16 óra 40 perc nyeregben töltött idő.

Azt mondják, az eszkimóknak több száz szavuk van a csapadék különböző megnyilvánulási formájára. Mire felérünk erre a hágóra szerintem simán megdöntöm a rekordjukat. Néha becsukom a szememet és azt képzelem, hogy víz alatt tekerünk felfelé valami mélytengeri árok iszapos emelkedőjén és az a különleges képességem, hogy tudok lélegezni a víz alatt. Nem tudnám megmondani mennyire áztak át a ruháim vagy a csomagok, eggyé váltam a vízzel, és mint egy rebellis patak, akit nem tájékoztattak a gravitáció törvényeiről, felfelé csörgedezem a hegyen. Ebben az időjárásban a logika azt súgná, hogy a számat talán illene becsukni, hogy legalább ott ne folyjon be a víz, de képtelen vagyok letörölni a vigyort az arcomról. Mint az egyszeri óvodás, aki végre megkapta a vágyott bringát és kimehetett vele egy körre a telepen. Versenyt surrog az esőkabát az aszfalttal, egy birka meglepetten kapja fel a fejét a hangra, de aztán gyorsan vissza is tér meditatív állkapocsmozgásához, hogy teljesítse a végeláthatatlan zöld gyep elpusztítására irányuló képtelen küldetését. Lassan bontakozik ki a táj a csúcs mögött, annyi a barna és annyira zöld, hogy a legbölcsebb eszkimó nyelvésznek is beletörne a bicskája, ha megpróbálná szavakkal leírni az összes árnyalatot.



Megint elállt. A csúcsra érve megállunk, hogy visszakössük az esőruhát a kormánytáskára. Még nincs két napja, hogy elindultunk Invernessből a skót felföldön át a Skye szigetre, de annyi rutin van már ezekben a mozdulatokban, mintha soha nem csináltunk volna mást. Mióta csak elindultunk, jégeső vált napsütést, szitáló, ködszerű pancsolást, az égen drámai narancssárga, tisztán világító kék, hatalmas szürke dunyha. Kipattintom a bilisisak csatját (ezzel a révült mosollyal úgy nézhetek ki benne, mint aki még nem tudja, hogy végül nem őt választották be az élő ágyúgolyós számba a cirkuszban) letörlöm a cseppeket a szemüvegemről, a lábujjaimig szívom a hideget. Lassan távolodik a kamera felfelé, elhallgat a szél, a távolban tompán koppan a bilisisak a kavicson, innen-onnan meglapogatott domborulatok, szivárvány, aztán már csak az látszik a magasból, hogy áll ott az a két alak ebben a mozdulatlan tájban, körülöttük semmi más csak megérkezés ameddig a szem ellát. Kábé ilyen lehet a Marson LSD-zni – fut át az agyamon, de ebből végül csak annyi jön ki a számon, hogy „aztakurva”. Marci sem nagyon szól, állunk még ott 3-4 hetet, mielőtt visszaülünk a nyeregbe.



Ereszkedés, elmosódott barna és zöld, arcba vágó szél, félreugró birkák, végül súlyos, sós levegő.

Mint egy katonaiskolák ablakaiban ábrándozó diák legkonvencionálisabb gondolatai a tengerről, áll a parton egy világítótorony, a tövében pad, faasztal, három adag teagőz. Csak másodikra, alaposabb megfigyelés után tűnik fel, hogy a bögrékhez három ember is tartozik. Alighanem a komp és a világítótorony személyzete. Annyira szerves részei a tájnak, hogy alig lehet elkülöníteni tőle őket. Mentőöv, csizmák, egy száradó esőkabát, hullámok zaja, a sziklák nyugalma, némi szél, de főleg csend. Csak bólintanak, mikor megérkezünk, a jövetelünk célja egyértelmű, erre nem téved senki véletlenül, a menetrendet tehát nyilván ismerjük, a többi lényeges dolgot meg a tengerre hagyják. A világ leggondtalanabb tízperces várakozása után megszólalnak: „Shall we?” – és megindítják az átkelést. Feltoljuk a bicikliket, zúg a motor, távolodik a torony, közeledik a sziget.


Arra ébredünk, hogy majd felrobban a sátor a szélben. Arra ébredünk, hogy köd ereszkedett a folyóra. Arra ébredünk, hogy már terítenek a reggelihez a fogadóban. Arra ébredünk, hogy valami zörgeti a ponyvát a bicikliken éjjel. Arra ébredünk, hogy valaki megpróbálja átverekedni magát a száradó ruháinkon a hostelben. Arra ébredünk, hogy hasogat a fejünk.

Az utolsó vizünkből teát főztünk, és most nézünk szembe a dühöngő tengerrel a sziklaszirten és arra gondolunk, hogy mennyire okos dolog volt a menedékház takarásában verni fel a sátrat. A házban alvó német pár már kétszer visszafordult a lefelé vezető ösvényről. Együtt gyűjtünk erőt az induláshoz. Innen nem tűnik vészesnek, de ha kilép az ember a takarásból majdhogynem csak négykézláb lehet előrejutni, akkora a szél. A bringákon hangosan recseg a ponyva. (Valami csoda folytán ezt nem vitte el a szél, nem úgy, mint az esőnadrágot.) Összenézünk, bólintunk. Pakolunk és megyünk. Gondosan behajtogatjuk. Valahogy belegyűrjük. Leeresztjük. Szorosan feltekerjük. Figyelünk a súlyelosztásra. Egyáltalán nem figyelünk semmire. Feldobjuk. Sátrat bontunk. Még iszunk egy kávét. Szorosabbra húzzuk. Átrendezzük. Odakötjük. Fér abba még? Jó lesz az úgy is! Ma viszem én. Vizes, de mindegy.

Most épp az út mellett állunk, tanácsokat próbálunk értelmezni. Nem egyszerű, néha olyan mintha nem is angolul lenne. Annyit mindenesetre érteni vélünk, hogy birkaszar és hogy folyásirány, és ez épp elég ahhoz, hogy végül inkább csapvízre cseréljük a forrásvizet.

Tekerünk. Hunyorgunk. Néha zihálunk, néha csak úgy szembejön a táj. Vizet töltünk palackokba, vizet csavarunk ki textilekből, hátrakiabálunk, legurulunk, félreállunk, mutatunk, taposunk, pörgetünk, gurulunk. Megdöbbenünk. Azon vesszük észre magunkat. Beleordítunk a viharba, belátunk, újratervezünk. Előre megyünk, bevárunk, sziszegve dörzsöljük a térdünket. Útbaigazítást kérünk, megeszünk mindent a benzinkútnál, visszafordulunk, mászunk, ereszkedünk, csak úgy megyünk. Most meg toljuk a bringát. Akkora az oldalszél, hogy képtelenség felülni. Aztán már gyakorlatilag tolni is képtelenség. A tehenek védelmet keresve a domboldalhoz simulnak, a birkák az alacsony kőkerítésekhez. Mi a kormányhoz. Egy darabig még visz a büszkeség, de aztán kitesszük a hüvelykujjunk. Pár perc és egy olasz turistabusz hátsó üléséről nézzük ahogy az átázott esőkabátjainkról csöpögő víz keskeny patakokká áll össze a padlón és gondtalanul csordogál fel-alá a makulátlan Timberland bakancsok között. Végigüljük a teljes idegenvezetést. Valahogy nem illik a busz tempója a tájhoz. Una foto, aztán megyünk is tovább. Ásítva rápillantanak a hegyre, aminek tegnap minden méteréért megküzdöttünk. Rövid nyelvlecke, most már mindenki tud fish and chipset kérni a hotelben. Engedjetek ki.



Most két kandalló tüze látszik. Az egyik mellett zoknik száradnak, whisky párolog, az ablakon túl olyan eső, amitől nem látni a falu főterének túloldalát. A másik egy hostelben van, körülötte egymást először és utoljára látó emberek, homlokukra feladványok ragasztva, gitár, szájharmonika.



Ketten vonszolnak hatalmas kartondobozokat át a városon az inverness-i pályaudvar felé, az egyikük iszonyatosan másnapos. A doboz hamarosan le fog szakadni a fogantyúként szolgáló lyuk mentén, és arra is rájönnek nemsokára, hogy a bicskát a kézipoggyászban hagyták, így az elhúzódó biztonsági ellenőrzések miatt egyáltalán nem lesz idejük reggelizni, ami súlyos következményekkel jár majd a felszállásra nézve. Mindez azonban egyáltalán nem változtat majd az eszelősnek tűnő, sokat látott arcokon, amikkel kissé patetikus filmek utolsó jeleneteiben szokás nézni a messzeségbe annyira sokat-, és semmitsetudóan, hogy azután már csak a végefőcím következhet.

***

Kerékpárok, kiegészítők:

Marci: Author Ronin 2016 Apidura táskák


Milán: Pinnacle Arkose 1 Restrap váz és kormánytáskák, Lomo nyeregtáska


Felszereléslista (Marcié, de a közös csomagokkal együtt): Polár sapka 2x Kerékpáros sapka 1x Buff Merino sál Esőálló sisak huzat Szemüveg – Rudy Project Rydon Photochromic North Face Venture 2 esőkabát Mac in a Sac Esőnadrág Btwin 500 Poncho 1x Hosszú thermo mez 1x rövid mez 2x hosszú ujjú aláöltöző (1x Isadore Merino, 1x Under Armour Coldgear thermo) 1x hosszú legging (INOC – Aldi) 1x Quechua pamut mellény 2x bib nadrág (1x Isadore, 1x Btwin) 1x alsónadrág 3x zokni 1x karmelegítő 1x lábmelegítő 1x Endura MT500 kamásli 10x műanyag zacskó 1x Kipsta hosszú ujjú kesztyű 1x Gumikesztyű Pinguin Mistral 185 hálózsák Forclaz 700 felfújható matrac (rövid) Quechua Aprenaz 2 sátor 1x camping ponyva 1x Survivor fólia 3-5 méter zsinór 1x Oldspice 1x Labello 1x Fogkefe 1x Fogkrém 1x Kézfertőtlenítő 1x Tisztasági kendő 1x Törölköző 1x Assos Chamois cream 1x Nivea Zsebkendő/ wc papír WD40 Bike Láncolaj 1x SKS Tom 18 Multitool 1x Victorinox Climber Zsebkés 3x Continental pótbelső 1x Btwin minipumpa 1x Xiaomi 18000 mAh powerbank 2x Micro USB kábel 1x USB C kábel 1x Petzl Actik Core Fejlámpa 1x Btwin első lámpa + 1x hátsó lámpa 10x Gyorskötöző (kábelkötegelő) 1x Szigetelő szalag 2x Öngyújtó 1x Pillanat ragasztó 1x Spork 2x kulacs 1x MSR Pocket Rocket Stove 2 gázfőző 1x Seat To Summit xPot Kettle (1.3L) 1x acél bögre 1x összehajtható kis táska (tornazsák)

Kamera táska: Lumix G7 + 14-42 kit lens DJI Mavic Air Gopro Hero 5 Black Samsung Galaxy S8 Okostelefon


Horváth Milán írása

149 megtekintés

Copyright Bikepacking Hungary - Kalandbringás Sportegyesület 2020
Budapest, Hungary

info@bikepackinghungary.com