Bikepacking kaland a Szentföldön

Frissítve: júl 8


2020 elején, amikor még a koronavírus a kanyarban sem volt, elhatároztam, hogy csinálok egy nagy bringás kalandot. A tavaly márciusi ciprusi túrám után biztos voltam benne, hogy a nyomasztó szürke tél végi időszak elől idén is szeretnék melegebb égövre meneküni. A Wizzair kínálatát böngészve még Szicília valamint Andalúzia jött volna szóba, viszont azért 1000 m felett februárban még ott is tud hideg lenni, és amúgy is kinek lenne szíve olyan hegyeket kihagyni mint az Etna vagy a Sierra Nevada. Izrael végül úgy került képbe, hogy még korábban hallottam a Holy Land Challenge nevű self-supported bikepacking versenyről.

Ezek a utak fogtak meg Izraelben

Pár szó a Holyland Challenge (HLC) -ről:

Maga az útvonal az Izrael északi részén lévő Mount Hermon-t köti össze a Vörös-tenger partján fekvő Eilattal. Az útvonal megalkotóinak célja a lehető legkalandosabb útvonal kijelölése volt ami összeköti az ország leghíresebb történelmi és természeti látnivalóit. A teljes útvonal 1461 km hosszú több mint 20.000 m szinttel, Az útvonalról sokat elmond, hogy a pályacsúcsot egy 29-es plus size Trek Stache-el tartják, Az általam bejárt utolsó kb. 500km után elmondhatom, hogy ezt az útvonalat valóban a embert próbáló módon rakták össze, rengeteg köves, meredek trailt tartalmaz brutál szintekkel. Talán tényleg egy 29-es xc mtb a minimum amit ajánlani tudnék, viszont a helyiek körében sokkal inkább a trail / all-mountain fullyk voltak a népszerűek.

https://www.holylandmtbchallenge.com/


Bikepackerek számára egy másik rendkívül érdekes helyi projekt az Israel Bike Trail. Ez egy szintén észak-dél irányú kiépítés alatt álló hosszú távú hegyikerékpáros turistaút. Jelenleg hivatalosan kb. 280 km készült el. Az elkészült déli szakasz a Negev-sivatagot szeli át, sok helyen kimondottan bringások számára épített flow traileken. A trailt hivatalosan észak-dél irányban ajánlott teljesíteni. (így több a lejtő, mint a mászás, valamint a döntött kanyarok is jobban kiadják)

https://ibt.org.il/en/home-en

Az Israel Bike Trail egyik jelzőtáblája a semmi közepén

Alapvetően a Negev-sivatag és az IBT volt ami miatt végül Izrael mellett döntöttem. (nameg persze a kedvező repjegy árak miatt) Február utolsó péntekén érkeztem meg tehát Eilatba, hogy másnap belevágjak életem eddigi legnagyobb kalandjába. Rengeteg új dologgal kellett szembenéznem, más kultúra, más éghajlat, első utazás egyedül, első bikepacking túra montival. Rögtön az első kulturális különbség ami szembejött, hogy péntek délutántól szombat estig gyakorlatilag minden be van zárva. A reptéren még épphogy tudtam pénzt váltani de velennyi. Számoltam a shabbattal, meg azzal, hogy valószínűleg nem lesz kisbolt, valamint kék kút 5 kilométerenként mint itthon, de ennek ellenére kint tartózkodásom alatt mindkétszer meglepett mennyire kihalt és nyugodt az ország ilyenkor.


Mivel este érkeztem meg, első nap a reptérhez legközelebb eső faluig jutottam csak. Próbáltam sátorhely után kérdezősködni, amiből az lett, hogy egy futó fazon meginvitált egy családi vacsorára, majd egy éjfélig tartó piázás, kajálás után indultam másnap útnak. Gyakorlatilag az első 5 perc után feltűnt, hogy ez nagyon nem a Bükk, vagy a Budai-hegység. Azt tudtam, hogy a sivatagban majd nagyon nagy csend lesz, és nehéz lesz árnyékot találni, talán ez volt a legfurább számomra.


Fogalmam sem volt mennyit tudok majd egy nap haladni, lényegében ezért is indultam délről, mert ez a szakasz volt az amit nagyon nem szívesen hagytam volna ki időhiányból kifolyólag. Már az első nap szembesültem vele, hogy ez a túra nem a nagy átlagsebességről fog szólni, valamint a rendelkezésemre álló kb. 12 óra napsütéssel jól kell majd gazdálkodnom. A meredek köves emelkedőkön, valamint a sóderrel feltöltött vádikban történő bringázás nem a száguldásról szól, viszont a kanyargós hullámzó singletrail-ek mindig kárpótoltak.


Rögtön az első nap világossá vált, hogy itt bizony nem nagyon lesznek 100 km feletti napok, meredek mászások, köves folyómedrek nehezítették a haladást. Az első települést olyan 50 km után értem el, mondjuk ez sem az a tipikus közép-európai lépték. Ebből kifolyólag a reggeli kávémat úgy du. 3 óra magasságában fogyasztottam el egy hangulatos sivatagi táborhelyen Shaharut nevű település mellett. Középkorú bikepacker faterok próbáltak invitálni, hogy inkább maradjak sörözni velük, de előre leszögeztem, hogy minden nap legalább sötétedésig megyek. Egyébként elképesztően népszerű a bikepacking erre felé. Rögtön az első nap találkoztam az IBT-n kb. 20-25 bringással és szinte mindenki feltáskázott bringákkal rakta. Feltehetően az is segíti a csomagokkal való bringázás népszerűsítését, hogy a sivatagban azért viszonylag ritkán vannak szálláshelyek, települések, némileg az élet kényszerítette a műfaj népszerűsödését.


Nagyjából 70 km megtétele után ért utól az este, a sátramat közvetlenül a trail mellett vertem fel, majd hamar nyugovóra is tértem mivel nem sok szebb dolog van számomra mint a sivatagi napfelkelte. (erről egyszer sem maradtam le)

Tökéletes! Itt ért az első este

A második nap rögtön ereszkedéssel kezdődött az Arava-völgy irányába. Persze, hogy ne unatkozzak az utam itt egynyomos ösvények helyett kiszáradt folyómedrekben vezetett. Úgy 30 km után következett az IBT talán egyedüli unalmasabbnak mondható szakasza a Jordán határral párhuzamosan. Eleinte balról datolyapálmák, és fóliasátrak, jobbról szögesdrót szegélyezte az utat, majd maradt a kősivatag és a szögesdrót. Szerencsére jól felpakoltam magam datolyával szóval legalább az energiapótlás megvolt erre a szakaszra. Jut eszembe energiapótlás. Ekkorra már kezdtem fogytán lenni az otthon összerakott shabbat túlélő készletem. 70 km környékén érkeztem egy térképen viszonylag nagyobbnak tűnő kibucba, ahol konstatáltam, hogy a helyi bolt gyakorlatilag csak munkaidőn kívül tart nyitva kora reggel, és késő délutántól. Pár thai vendégmunkást leszámítva nem találkoztam senkivel viszont legalább vizet sikerült szereznem.

És a víz: alapvetően nem iszom túl sokat, egy szakaszt leszámítva az ottani kora tavaszi időben elég volt nekem 3 - 3.5 liter, viszont aki melegebb időben tervez menni, vagy nagyobb a vízigénye nyugodtan számoljon legalább 4 literrel.

Újabb 30, immár hegyen-völgyön, singletrailen megtett kilométer után érkeztem meg Tzukim településre. Boltot itt sem találtam, viszont benzinkút, valamint étterem volt ahol sikerült vagy fél kiló goudát - igaz parmezán áron - vásárolnom.

Cockpit views Izraelben

Kellett is a kalória mivel tudtam, hogy a következő nap közel sem lesz olyan egyszerű mint ez volt. 30 méterről akartam 800-ra felmenni, egy jó 40 km hosszú víz nélküli etappal közbeiktatva. Itt tudatosult bennem igazából, hogy miért mindenki az ellenkező irányba halad, a süppedős kavicsos vádiátkelések igen csak lassítottak, közben mindenféle katonai gépek köröztek felettem, GTA San Andreas fless. Hosszabb pihenők mindenhol ahol árnyékot találtam, végül később mint gondoltam de csak elértem a Makhtesh Ramon-t ami a világ legnagyobb erróziós krátere. (40 km hosszú, 2-10 km széles.) A kráter közepén található egy nagyobb táborhely. Gyors fürdés, kukoricakonzerv vásárlás horror áron, aztán indultam is tovább, hogy még aznap kimásszak a kráterből. Ekkorra már kezdett eléggé elkapni a flow, jöttek is a jobbnál jobb ötletek, vágjuk le a hivatalos bringaútvonalat turista ösvényen. Utolsó 1 km-en 100 m szint, sebaj, valahogy feltoltam/vonszoltam a gépet a kráter peremére, ahol egy elég über táborhelyet sikerült találnom.

Sivatagi panoráma Rando hotellel

Nos a nap sem egy túlságosan elhanyagolandó szempont erre felé, hiába készültem több és nagyobb faktorszámú naptejjel mint amit elégnek gondoltam volna, végül még így is majdnem necces lett.

A kráter szélén vezetett az út a civilizáció felé amit már vagy négy napja a hátam mögött hagytam. Mitzpe Ramon városába megérkezve első dolgom volt végre kaját és naptejet venni. Tudtam, hogy Izraelben kb. skandináv árak vannak, ezzel érdemes számolni, hogy ha valaki ide utazna, viszont a rendezettség, szolgáltatások színvonala néha inkább balkáni színvonalat hoz, na sebaj ez legyen a legnagyobb baj. Falafel evés, kávézás, nézelődés, majd indulás tovább északnak.

Hivatalosan innen indul az IBT, szóval innentől a HLC útvonala lett volna mérvadó, viszont itt pár helyen katonai gyakorlóterületeken halad át, ami elméletileg nem gáz, csak telefonálgatni kell a lezárt területekre való belépés előtt, hogy nem-e zajlik bent valami lövöldözés vagy hasonló. Igazából jól is esett kicsit főúton haladni, nem 10km-t megtenni óránként, gyönyörködni a tankokat szállító túlméretes szerelvényekben. Viccet félretéve az első adandó alkalommal le is tértem egy backroadra ami az utam első palesztin településéhez vezetett. Nos megfordultam már Borsod pár izgalmasabb településén, de ezek a helyek sokkal inkább középkori, harmadik világ béli állapotokat tükröznek, szóval úgy voltam vele, hogy ezután ha van rá mód inkább valami héber, mint arab betűs település mellett táborozom majd. Szerencsére sikerült ráakadnom az IBT egy épülő szakaszára ami Sde Bokerig vezetett. Útközben találkoztam jó pár a trailen munkálkodó formával, remélhetőleg hamarosan itthon is el fog kezdődni valami hasonló mozgalom.

Sde Bokertől a HLC útvonalán folytattam ami érzésre inkább fennsíkra hasonlító tájon haladt tovább, valamint ezzel egyidőben a vegetáció is kezdett egyre dúsabbá válni. Valamiért kialakult bennem egy olyan kép, hogy majd erről a platóról szépen másnap reggel legurulok a Holt-tengerig aztán majd ott pancsolás, pihizés estig…

Ennek érdekében éjszakába nyúlóan verettem lefelé a következő kráter aljáig, baromi köves, terepjárókkal szétkapartatott úton haladtam, viszont a látvány mindenért kárpótolt. A HaMaktesh-t úgy is emlegették, mint a helyet ahol a sivatag a szivárvány összes színében pompázik, és igazából ez nem is nagy túlzás.


A negyedik szabadban töltött estémet első alkalommal végre egy kijelölt táborhelyen töltöttem, bár ez csak annyival jelentett többet, hogy sajnos mindenhol szemétbe botlottam hiába voltak kihelyezve sok köbméteres kukák több helyen is.


A térkép szerint már csak a Akrabim-hágó válaszott csak el a Holt-tengertől. Térkép alapján, egyáltalán nem is tűnt vészesnek a történet, kis mászás, majd egy elég látványos szerpentínen le a Zin-völgybe, aztán a folyó mellett el is érem a “tengert”. Azért ez egy jó 60km hosszú út, tekintve, hogy az utolsó települést 35 kilométerrel ezelőtt hagytam magam mögött, akárhogy is számolgattam a nálam lévő 1 kulacs víz azért karcsú lett volna erre a szakaszra. Bolt vagy benzinkút sehol a környéken. (utólag megtudtam, hogy itt a környéken van egy a HLC-n versenyzők számára létfontosságú benzinkút, valamerre minimális kitérővel) Szerencsére az egyik útszéli táborhelyen sikerült vizet szereznem, errefelé szinte mindenki örül a bringásoknak, thru-hikereknek, utam során többször is hívtak be kávéra, teára vagy tartottak kulacs ellenörzést a helyi autós turisták.

Fenntartható utazási forma a kerékpár

A hágó is le volt zárva hivatalosan az autós forgalom elől, itt ugye nem lehet benne biztos az ember, hogy kőomlás vagy hadgyakorlat miatt zárnak-e le egy utat, viszont a környékbeli túrázók megnyugtattak, hogy csak valami felújítás zajlik az úton.


Az Akrabim-hágó kb. 15 hajtűkanyarján vezetett az utam a Zin folyó völgyébe. Ekkor még 100 méterrel a tengerszint felett voltam, 450 méterrel a Holt-tenger déli medencéje felett. Utam során ez volt az első folyómeder ahol víz is folyt. Az elején a gázlókkal még nem is lett volna baj, viszont a későbbiekben az út egyre gyakrabban hagyta el a folyó medrét, néhol 50 méter szintet leküzdve kellett kimásznom a völgyből, hogy majd újfent visszagurulhassak. Ez a móka hamarosan meglátszódott a napi szintemelkedés erőteljes növekedésén, valamint a vízkészletem erőteljes apadásán is. Viszont az utolsó 15 km a tengerig mindenért kárpótolt, szűk kanyonban veretés, a víz által tökéletesre simított talajon, egyik visszafordító utána a másik, mindemellett a látvány is lenyűgöző volt. Nem mellesleg ez a szakasz egy hivatalos montis ösvény.

MTB keréknyomok a völgyben

Persze azzal nem számoltam, hogy a Holt-tenger déli csücskében el van aknásítva a part, a falvak sem hemzsegnek a környéken, szóval még várt rám úgy 20 km tekerés északnak a kietlen tájon. Kora délutáni érkezés helyett, épp naplemente előtt sikerült egy gyorsat fürödnöm. A Holt-tengerről nem akarok sokat mesélni, "must see" látnivaló a Közel-Keleten, vagy azoknak akiket érdeklik a földrajzi legek. Kicsit könnyebben elérhető mint az Everest.

A Holt Tenger partja lélegzetelállítóan gyönyörű

Az 5. nap végétől már nem követtem olyan szigorúan a HLC útvonalát, eddig is voltak megingásaim, mivel ezek a trailek menetirányosak, de a por és kopárság völgyét maga mögött hagyó kb. 900 m szintet tartalmazó mászást úgy döntöttem, hogy aszfalton teszem meg. Mint utólag megtudtam jó is, hogy így döntöttem. Út közben inkább beugrottam pár beduin településre, majd Arad felé vettem az irányt. A főterén időztem egy kicsit, szívtam magamba az itteni multikulturalizmust. Ortodox zsidók, beduinok, poszt-szovjet babushkák, egyszóval elég sokféle ember akad erre. A rövid feltöltődés után a Yatir-erdő felé vettem az irányt. Rendkívül érdekes volt a napot a Júdeai-sivatagban a tengerszint magasságában kezdeni, majd felmenni úgy 800 m magasságig, ahol zöldellő dús növényzetű erdők fogadtak. A Zin-völgyes szenvedés után újból kiütött kicsit a nap, persze értelmes falu sehol a környéken. Megint takarékon vánszorogtam el Meitar városáig, ahol végre teletömhettem magamat cukorral. Egy hosszabb menet volt tervezve erre a napra, mert minél közelebb szerettem volna kerülni Jeruzsálemhez, mivel a következő napra esőt jósoltak. Miután gyorsan végiggurultam pár város körüli trailen megkezdtem az éjszakai etapot a Palesztínát határoló fal mentén. Előttem üres utak, jobbra a müezzin üvölt a fal túloldalán, balra tipikus kerítéssel körbevett kis izraeli telpülések, hátam mögött a szél, közben a kabócák is rázendítettek, na ekkor azért nagyon éreztem, hogy nehezen lehetnék jobb helyen.

A Yatir erdő buksijai

Úgy este 11-ig voltam úton, majd szokásos fél 6-os kelés, majd 20 perccel később meg is jelentek az első esőcseppek. Gyors pakolás reggeli, főút mellett épphogy elérem az első benzinkutat, az eső előtt. Szerencsémre úgy tűnt az egész naposra ígért esőzés kieste magát úgy két óra alatt. A legrövidebb úton próbáltam eljutni Jeruzsálembe, mivel még szállást akartam keresni valamint már aznap körül akartam nézni a városban. Tervem majdnem össze is jött, a város határától úgy 10 km-re ért utól az eső. Szerencsére a helyiek segítőkészségében most sem csalódtam. Egy fiatal srác vitt be a városba, útközben elmesélte, hogy ő is nagy túrázó, végigjárta az Israel National Trailt, valamint mesélt a helyiek utazáshoz, valamint utazókhoz való pozitív hozzáállásáról.


Jeruzsálemben 2 éjszakát töltöttem szálláson, pont azt a kettőt mikor esett és hideg volt. Mentek a nagy urban hikingek spd cipőben. Nagyon izgalmas, nagyon változatos város, de egy hét sivatag után talán túl sok volt.


Az utolsó előtti napomon Tel-Aviv volt a cél. A Jeruzsálem környéki erdők ideális montis terepnek bizonyultak, megint nem kellett csalódnom az országban. A hegyek lábánál narancsligetek mellett folytatódott az utam, ahol örömömre az előző napi esőzések során pár út ragadós sártengerré változott. Így is sikerült majdnem végig terepen megközelíteni a Tel-Avivot és környékét magába foglaló megapoliszt. Ezúttal nem kellett szálláskereséssel foglalkoznom, mivel még az utam első napján megismerkedtem egy libanoni formával aki még akkor meginvitált magához.

Az utolsó nap már csak városnézéssel, tengerparti sörözéssel valamint a bringaszállító doboz vadászattal telt.


Rendkívül izgalmas 11 napot töltöttem ebben a csodálatos közel-keleti országban. A természet szépségét csak a helyiek kedvessége, közvetlensége tudta felül múlni. És ami az egészben a legjobb, hogy itt délen pont akkor van jó idő mikor már nálunk annyira nem kellemes a bringázás, és a szabadban éjszakázás.

Az IBT évről évre bővül, remélhetőleg az októberben megrendezésre kerülő HLC nem marad el, szóval több érvet nem is kell szerintem keresnem, hogy miért is érdemes a következő bikepacking túrát ide szervezni.


Ha esetleg kérdés merülne fel izraeli bringatúrázással kapcsolatosan instán szívesen válaszok:

instagram.com/martonszamos


A túra letölthető .gpx trackjei az alábbi linkeken találhatók:

https://www.strava.com/activities/3143635833

https://www.strava.com/activities/3146972795

https://www.strava.com/activities/3149572844

https://www.strava.com/activities/3153774925

https://www.strava.com/activities/3155719393

https://www.strava.com/activities/3158147045

https://www.strava.com/activities/3158671429

https://www.strava.com/activities/3166613319


Szöveg és képek: Szamos Márton Ha nektek is van bringás kalandotok amiről szívesen írnátok, küldjétek el nekünk az info@bikepackinghungary.com címre, szívesen megosztjuk azokat a közösséggel!

0 megtekintés

Copyright Bikepacking Hungary - Kalandbringás Sportegyesület 2020
Budapest, Hungary

info@bikepackinghungary.com