Hullámvasút őszre

Frissítve: okt 17

“Ami az egyik embernek vadon, az a másiknak vidámpark.”


Délelőtt tízkor kanyarodunk be a vasútállomás közelében lévő szupermarket parkolójába. A bringákat lekapjuk a kocsiról és nekilátunk bepakolni, felmálházni. Hidegek már az őszi esték, nem árt betenni a pehely dzsekit, sapkát, és azt is eldöntöttük, ugyanezen okból kifolyólag, hogy sátorban alszunk. Verőfényes napsütésben és melegben tekerünk végig Eger belvárosán, ahol ¾ 11-kor gurulunk be a Dobó térre. Sokan ott vannak már a csapatból. Gyors ismerkedés, a régi ismerősök köszöntése, (a részemről némi bringa mustra), kávé beszerzés következik. Fél 12-re mindenki megérkezik, a túravezetők gyors eligazítást tartanak. Nincsenek szigorú szabályok (tempó, ki megy elől, stb.), inkább csak kérések, hogy miként haladjunk, mire figyeljünk, valamint ismertetik hogy fog kinézni a nap. Elindulunk észak felé, ki a városból. Végig bringa úton halad 13 fős csapatunk.

Egert magunk mögött hagyva hamar rákanyarodunk egy erdészeti útra, és észre sem vesszük, már megtettünk 15 kilométert. A kissé eldugott Guba-kútnál vizet töltünk, a csőből csak csordogál a víz, így van lehetőség beszélgetni és hülyülni egy kicsit. Nagyon közvetlen, barátságos a hangulat, úgy érzem magam, mintha a rég nem látott haverokkal összejöttünk volna egy kis tekerésre.


Nincs követelmény, mindenki a saját tempójában haladhat. Aki szaggatná az elől tapossa, a hátrébb maradók kedélyesen elbeszélgetnek. A találkozási pontokon majd bevárja a csapat egymást. A két, túravezető Marci közül az egyik elől megy a csapattal (felvéve az elé dobott kesztyűt a mászások tempóját illetően), a másik zárja a sort, bevárja a pisilőket, segít a defektet szerelőknek, megbizonyosodik róla, hogy senkit nem hagyunk hátra egy trükkösebb elágazásnál. A navigációs rendszer megléte nem követelmény a résztvevőknél, persze nem árt azért elmenteni az útvonalat legalább a telefonra, hisz mindig lehetnek nem várt helyzetek.

Hosszú kapaszkodás áll előttünk, de ezzel le is tudjuk a “nap nagy mászását”. A Bükk-fennsíkban az a jó, hogy fennsík, egyszer kell feljutni, utána már a platón lehet kalandozgatni.

Van időnk felidézni Zsolttal a Hungarian Divide eseményeit, melyikőnk, hogy élte meg a különböző szakaszokat, beszélgetünk bringákról, munkáról, életről. Csak olyan ráérősen.


800 méteren, Bélapátfalva felett van az első pihenő pontunk, a Bél-kőn. A kilátás valami frenetikus! Egyszerre lenyűgöző és elkeserítő, a hegy majdnem, komplett, anyagi célú legyalulása miatt. Mégis nekem a Machu Picchut juttatja eszembe, habár az oda felmászók valószínűleg picit hosszabban és jobban küzdenek, de erre Pelikán József azt mondaná: “Nem olyan régi, kicsit alacsonyabb is, de a Miénk!” Fél órás pihenőt tartunk, így mindenkinek van ideje gyönyörködni, falatozni, még egy kávé is rotyogni kezd az egyik gázfőzőn.


Immár fent vagyunk a Fennsíkon, kis szintkülönbségű hullámvasutazást művelünk a délután folyamán. Hűvös erdőkön, virágos mezőkön vezet keresztül utunk, és néhány technikásabb mászást és ereszkedést is tartogat számunkra a délután. Olyan jó tempót megyünk, hogy a Három-kőnél 1 órás pihenőt rendelnek el a guide-ok. Majd 900 m magasan a csapat leheveredik a szikla széli mezőre, és lógatja a tekintetét az elénk tárulkozó Bükkbe.

Aznapra már nincs sok hátra, másfél-két órás tekeréssel, még épp világosban érünk a Bánkúti Turistaházhoz. Friss sztrapacskával várnak minket, hozzá egy sört vagy üdítőt is tartalmaz a részvételi díj. Páran előkészítjük a gyomrunk egy meleg levessel, jól esik a hirtelen leesett hőmérsékletben való lejtőzés után. A vacsora finom, az adag nem hatalmas, de megfelelő, a sör kellemesen zsibbasztó. Folyik a traccsparti az asztal minden pontján, aminek a túravezetők felhívása vet véget, ideje indulni, még vár ránk a táborhelyre jutás és sátorverés. Előkerülnek a lámpák, dzsekik, szélmellények, hiába, már csak 8-9 fok körül van. Rövid tekeréssel már ott is vagyunk a táborhelyünknél. A Bükk-fennsíkon nagyon korlátozottan lehet csak sátrazni, bivakolni és tüzet gyújtani. Éppen ezért a szervezők már jó előre leegyeztették szándékunkat az erdészettel.


Ki-ki, megkeresi a számára szimpatikus placcot, és sátorállításba kezd. Közben az egyik Marci már meg is rakta az ebben a pillanatban életre kelő tábortüzünket. Összegyűlünk a padokon, és a pont jó helyre dőlt hatalmas fatörzsön. Előkerül egy hangfal, némi pálinka, whisky, szisszen egy-egy sör. Kultúrált italozgatás és beszélgetés veszi kezdetét. Táncol a narancsos fény a tűz körül ülők arcán, mosolyra húzódnak a szájak egy-egy viccesebb történet közben. Marcinak eszébe jut a Tour de France, kis csapat verbuválódik köré, hogy egy apró telefon képernyőn megnézzék a befutót. Közben a társaságból többen aludni készülünk. Csodálatosan tiszta idő van, millió csillag ragyog felettünk, még sincs hideg a platón.

A napi táv 56 km, 1400 m körüli szinttel.

A jó idő reggelig kitart, hajnalban sem hűl le kritikusan a hőmérséklet. 7 óra körül ébredezik a tábor. Előkerülnek a főzők, reggelire kávé, kása, kolbász, májkrém, kinek-kinek ízlése szerint.

Amilyen gyorsan sátrat vertünk az este, most olyan hamar bontjuk is táborunkat, látszik, hogy sokan már nem az első estéjüket töltötték a vadonban. Amíg várunk, hogy mindenki elkészüljön, rögtönzünk egy “ló és lovasa” fotózást. A helyszín, a háttér is tökéletes.

Hosszú lejtőzés, majd hullámvasutazás következik, aszfalt és gravel utakon le Répáshutára. Itt tart a csapat egy hosszabb pihenőt, épp jókor, már mindenki kezdett jól megéhezni. Sajnos az egyetlen nyitva tartó egység csak 12 órától szolgál fel meleg ételt. Bevetjük a verseny rutint; chips, kóla, csoki, kávé. Az ultimate kalóriabomba!

Izgalmas az útvonalvezetés. Néha visszakanyarodunk arra a területre, ahol már jártunk, de az út más-más szakaszán csatlakozunk be, így egyáltalán nem hat unalmasnak. Répáshuta után jön a “napi nagy mászás”, ez most egy combosabb darab, 10 km hosszan kanyargunk felfelé. Az erőfeszítésért egyrészt a látvány kárpótol (sokszor a hegy oldalában megyünk), másrészt pedig a ránk váró, szuper lejtőzések.


Újabb meredek, de ezúttal rövidebb mászás vár ránk, fel az Ódor-várhoz. A panoráma most sem okoz csalódást. Fantasztikus a Bükk ezernyi púpját nézni. Nem is hegység ez, hanem egy óriás, alattunk szunnyadó krokodil, szabályos, sorba rendezett pikkelyei meredeznek előttük. Az egyik csapattag itt elköszön tőlünk, mi folytatjuk az utat vissza, a város felé.

Ereszkedni kezdünk, le egészen a Felsőtárkány feletti szűk völgyig, ahol a kocsi úttal párhuzamosan, de turista jelzésen haladunk. Izgalmas single track, számomra a túra egyik kedvence. Felsőtárkányban az egyik kisboltban frissít a csapat, ahol az idős eladó néni, fiatalokat megszégyenítő módon incselkedik velünk. Pirulásig oltja a fiúkat, adja a lovat a lányok alá, imádni való!

Mi itt egy időre elköszönünk a csapattól. Az utolsó, mászásos szakaszt hamar le akarják tudni, mi viszont nem szeretnénk sem rohanni, sem azt, hogy ránk kelljen várni, és aki siet lekésse a vonatot.


A kerékpárúton kényelmesen visszajutunk Egerbe. Veszünk egy kávét és kiülünk nézni, a vasárnap délutáni ragyogó időben sétáló családokat, játszó gyerekeket. Nem kell sokat várnunk és befutnak a többiek. Elköszöntünk a sietőktől, és levezetésként, egy pizzázó felé vesszük az irányt... A napi táv 76 km, 1100 m szinttel.


Azt gondolom, hogy ez a kezdeményezés hiánypótló Magyarországon. Röviden összefoglalva, ezeknek a rövid, hétvégés campoutoknak a célja, hogy alkalmat teremtsenek, ahol hasonszőrű, a bikepacking iránt rajongó emberek megismerkedhetnek, együtt felfedezhetnek ismert, vagy épp ismeretlen tájakat, kalandozhatnak be ösvényeket.

Mindegy, hogy gravel, MTB, vagy plus size bringával jössz. Ugyanígy nem fontos, hogy 10 éve folyamatosan tekersz, vagy csak a nyáron pattantál nyeregbe, helyed van a csapatban.


A túrák megkívánnak egy alap, jó kondíciót, és gyakorlott (terepen) kerékpár kezelési tapasztalatot, de semmi extrém, vagy teljesíthetetlen nem jön szóba.

Ne aggódj, ha nem vagy gyakorlott sátrazó, ezeken az alkalmakon (és már azt megelőzően is akár) kapsz segítséget, tanácsot, hisz mindannyian elkezdtük valahogy.


A túravezetők szuper utat raktak össze nekünk, kedvesek voltak, figyeltek ránk, látszott, hogy értünk vannak ott. Köszönjünk még egyszer Marcik a profi guide-olást!


Ha felkeltettük az érdeklődésed, ezt a linket érdemes elmentened, hogy ne maradj le a következő, tavasszal újra induló alkalmakról!


Fotók és szöveg: Boros Balázs Mókus


253 megtekintés

Copyright Bikepacking Hungary - Kalandbringás Sportegyesület 2020
Budapest, Hungary

info@bikepackinghungary.com