Bikepacking túra az Északi Középhegységben

2011-ben a Trans Hungária MTB maratonon gondoltam először, hogy jó lenne nyugodtabb, nézelődősebb tempóban is végigtekerni az Északi-középhegyégen. Az akkori maratonverseny négy nap alatt vitt végig a Nagymarostól Tokajig terjedő, közel 400 km-es csodaszép hegyvidéki távon, ami egy életre szóló élmény volt számomra. Az egyes szakaszok szintidőn belüli teljesítésén kívül csak az élvezet volt a célom.


Az Északi-középhegység azon része, ahol a maraton útvonala haladt, igazán változatos terepviszonyokat tartogatott. A szervezők szerintem nagyon jó pályát tűztek ki. Volt némi közúton vezető rész is, de alapvetően ez tényleg egy igazi terepmaraton volt. Egynyomtávú ösvények, nyílt füves rétek, kisebb sziklás részek, mind-mind megtalálhatóak voltak. Szerettem volna a túra alkalmával is minél többet letérni az aszfaltról, így arra gondoltam, vékonyabb gumival, mint egy klasszikus hegyikerékpáré, és némi túrafelszereléssel sem fog gondot okozni egy hasonló táv teljesítése kicsit ráérősebben, nézelődve.



A terv az volt, hogy otthonról, Nagytétényből egészen a Zemplénig megyek, ahonnan vonattal jöttem volna vissza Budapestre. Minderre négy napot szántam. Reggel indultam és kis reggeli után a Bartók Béla úti Pékműhelyben, észak felé vettem az irányt. A városból viszonylag hamar kikeveredtem végig bicajúton, Szentendrénél a skanzen felé gurultam keresztül a Pilisen. Gyönyörű nyárutó volt, szinte olyan meleg, mint egy igazi nyári napon. Az erdő kicsit már kókadozott, a hosszú száraz nyár kiszívta a fák színét, de élmény volt ezredjére is keresztültekerni a Pilist átszelő úton. Pilisszentlászló után egészen Visegrádig gurultam. Rengeteget jártam, járok erre montival, országútival, de talán a gravel bicaj kerékszélessége bizonyult a legmegfelőbbnek ezen a részen is. Az út hiába aszfaltozott országút, helyenként kimondottan rossz minőségű, kátyús, törmelékes: „gravel-es”.



Visegrádon nem sokat kellett várnom a kompra, így pikk-pakk a nagymarosi oldalon találtam magam. A kompátkelőtől nem messze lévő Piknik Manufaktúra nevű helyen megálltam egy kicsit. Ide nyáron sokszor eljöttünk nagymarosi tartózkodásunk alkalmával sörözni, fröccsözni, enni. Most is ilyen célzattal tértem be. Nagyon klassz kerthelyiséges pihenő a bringaút mellett, nyári hétvégéken esténként élőzene is szórakoztatja a vendégeket. A sör hideg, az ételek finomak, a kilátás pazar a Dunára és a visegrádi oldalra. Nagyon jól elücsörögtem, az óra kb. delet üthetett és itt már gondoltam, hogy ha így haladok, nem lesz meg a négy napra kitűzött cél.



Nagymarost észak felé hagytam el egy borzasztó meredek utcán, és Törökmezőn keresztül Kóspallag felé vettem az irányt. A ligetes, erdős Börzsöny ezen a részen szerintem valami fantasztikus. Hatalmas kiterjedésű mezők, erdőszélek közt haladtam egy elég jó erdészeti úton, a teljes nyugalomban. Kóspallagot elhagyva Királyrét következett, ahol megint egy nagyobbat szusszantam egy rántottsajt, sültkrumpli, pohár sör társaságában. Itt döntöttem el, hogy nem fogok rohanni: jutok, ameddig jutok ebben a pár napban, viszont a Zempléni végcél tervét teljességgel elvetettem. Királyrét után Nógrád volt a következő állomás, és e két pontot összekötő szakasz volt a túrám talán legélvezetesebb része. Viszonylag rövid mászás után, hosszú, de nem túl meredek, salakos, néhol aszfaltos lejtők, erdei túraösvények, erdővel, rétekkel szegélyezve. Ez a rész, azt hiszem, a kék jelzésen haladt, valami fantasztikus gravel szakasz, ami a végén a Nógrádi vár látványával is megajándékoz. A várat szerintem mindenképpen érdemes meglátogatni, ha a közelben jár valaki kalandjai során. Gyönyörű a panoráma fentről a Börzsönyre és a Cserhátra is. Nógrádot elhagyva már a Cserhát dimbes-dombos útjain haladtam Bánk felé, ahol az első napom véget ért. Szállást gyorsan találtam egy fizető vendégszálláson, a nyári szezon végén úgy tűnik, ez nem lehetetlen itt, bár tényleg rengeteg szálláshely van a környéken. Gyors vacsora egy helyi pizzériában és alvás.



Másnap reggel egy másik évszakban ébredtem. Legalább tíz fokkal hidegebb volt és esett az eső. Az előző napi nyárnak nyoma sem maradt, beköszöntött az igazi ősz. Némi reggeli után indulás, terveim szerint ezen a napon a Mátráig jutok, ahol az ágasvári turistaházban fogok éjszakázni. A Cserhát csodás tájegység. Nem túl vad emelkedők, de annál hosszabb lejtők tarkítják teljes széltében, a dombok tetejéről nem ritkán csodálatos kilátással. A szép panorámát viszont csak elképzelni tudtam, mert ezen a napon szinte végig esett az eső, vastagon felhős volt az ég, párás szürke volt az időjárás, így a látványból nem igazán élvezhettem semmit. A „kék kerékpáros” jelzés egészen változatos utakon halad errefelé. Közutakon, alacsonyabb rangú és erdészeti utakon. Az eső kitartóan és egyre intenzívebben kezdett esni, és pont a Bokor község határában lévő bujáki erdőgazdaság vadászházához értem, amikor leszakadt az ég. A vadászház udvarán három kiterített szarvas hevert és körülöttük vadászok beszélgettek. Nagyon rendesek voltak, vendégül láttak és jó pár órát elbeszélgettünk a vihartól védett udvari sátorban.



Az eső kicsit alábbhagyott és én tovább indultam Pásztó irányába. Nagyon szerettem volna Hollókőre elmenni, de az időmbe már sajnos nem fért bele, vaksötétben értem volna a Mátrába azt pedig megfelelő világítás hiányában amúgy sem szerettem volna. Pásztó után Mátrakeresztesnél fordultam le aznap végleg az aszfaltról és innentől igazi hegyikerékpáros szakasz következett. Erdei földes, néhol csúszós köves turistaút, ami néhol nagyon meredek volt. Komolyan nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig tudom tekerni ezt a bringát itt. Pár sziklás szakaszt kivéve, ahol tolnom kellett, végig sikerült szép nyugodt tempóval feltekernem az ágasvári turistaházig. A háznál már többször jártam montival és gyalogosan is. Rendkívül kedves pár üzemelteti a helyet már hosszú évek óta, mindig csodás élmény itt lenni. Van lehetőség sátorozásra, de persze a turistaházban is meg lehet szállni. Bőséges vacsora és szarvasbőgés hallgatás után ezen a napon sem kellett altató, a párnára sem ért a fejem, már aludtam. Éjszaka többször szarvasbőgésre ébredtem. Az ablakon kinézve láttam, hogy az állatok alig pár tíz méterre álltak a ködös éjszakában a háztól. Hátborzongató élmény volt.


Reggel sokkal szebb idő volt már, az eső elállt, viszont a hideg megmaradt. Reggeli közben elhatároztam, hogy ez lesz az utolsó nap, nem nyújtom még egyel a túrát, viszont ezt az utolsót is megpróbálom jól kihasználni. A terv az volt, hogy felmegyek Kékestetőre, aztán legurulok a Mátrából és vonattal hazamegyek. Mátraszentimrére az ágasvári turistaházból a kék jelzésen lehet eljutni. Az út egy viszonylag keskeny turistaút, melyet kidőlt fák és nagy kövek tesznek nehezen járhatóvá. Itt sajnos sokat kellett tolnom a bringát, átemelni hatalmas keresztbe dőlt fákon stb.. Amúgy ez a hegygerincen végighaladó Kéktúra rész egy gyönyörű erdei út, így mindenképpen megéri bejárni. Kb. 5 km után értem el Mátraszentimrét, ahonnan Galyatetőre tekertem fel.



A nemrégiben felújított turistaház és a mellette lévő nagy szálloda rengeteg embert vonz, így most is nagy volt a nyüzsgés. Kis pihenő után Mátraháza, majd Kékestető következett. Hol aszfalton, hol a hatalmas fenyvesek között földúton tekertem fel a csúcsra szép nyugodtan, néha megállva fényképezni, pihenni. Fent csak úgy, mint Galyatetőn „csúcsforgalom” volt. Ebédeltem az önkiszolgáló étteremben (ajánlom, jó és meglepően normális árak vannak) majd kis szieszta után Gyöngyösön keresztül Hatvanig tekertem a mátraalji szőlőföldek között és kis falvakon át. Hatvanból aztán vonattal érkeztem a Keleti pályaudvarra és onnan haza. Így összességében kb. 300 km-t foglalt magában a három nap.


Pár szó a felszerelésemről és egyéb megjegyzések: a bicajom egy teljesen eredeti 2018-as Specialized Sequoia, semmilyen módosítás nincs rajta. Nehéz, kicsit lomha, kényelmes, meglepően jó terepjáró képességű. A Sawtooth gumik (42) szerintem mindenhol megállják a helyüket egy ilyen túrán. A táskák mind Topeak-ok (front, back, top, midloader) voltak. A második napon sok csapadék esett, de estére sem tapasztaltam, hogy bármelyik beázott volna. Végig stabilan a helyükön maradtak, bármilyenek is voltak az útviszonyok. Nagyon elrontottam, hogy kevés folyadékot vittem magammal, csak egy kulacstartóm volt sajnos.



Nagyon kellemes túra volt, persze lehetett volna ennyi idő alatt többet is menni, mint ahogy azt én is eredetileg terveztem. Így viszont talán többet láttam, ebben a tempóban kellett volna még három nap, hogy a Zemplénig jussak.


Magyarország ezen részei (is) fantasztikusak, ezt mindig meg kell állapítanom, ha erre járok. Ajánlom mindenkinek bárhogyan is tervezi az utazást, autóval, vagy akár gyalog, de legfőképpen biciklivel.


Írta Kalcsits Tibor.

0 megtekintés

Copyright Bikepacking Hungary - Kalandbringás Sportegyesület 2020
Budapest, Hungary

info@bikepackinghungary.com