top of page

BIKEJAM ‘21 HÁZIREND

 

  • A Bikejam fesztivál egy fenntartható outdoor esemény amely a résztvevők szórakoztatására jött létre. Kérünk mindenkit, hogy ebben a szellemben jöjjön el, vegyen részt és viselkedjen a fesztivál alatt.

  • Ez a házirend a fesztivál területén tartózkodó valamennyi látogatóra vonatkozik. A jegyet megvásárló fesztiválozók, valamint az egyéb belépővel rendelkezők automatikusan elfogadják ezt.

BELÉPÉS

  • A Bikejam fesztivál 2021.09.24. 16 órától 2021.09.26 12 óráig tart. Ezen az időkereten kívül nem lehetséges a fesztivál jeggyel a területen tartózkodni

  • A fesztivál területére belépni kizárólag érvényes karszalaggal lehet, amit a jegyedet érvényesítve kapsz meg a bejáratnál. A karszalag meglétét a rendezők ki- és belépéskor, illetve a fesztivál területén folyamatosan ellenőrzik. Ha nincs rajtad, vagy érvénytelen, felszólítunk, és el kell hagynod a fesztivál területét. 

  • A jegyhamisítók és a hamisításban közreműködők ellen fellépünk.

  • Az esetleges kedvezményeket csak a megfelelő jogosultság igazolása után áll módunkban elfogadni.

  • Pénztártól való távozás után a jeggyel, fizetett illetve a visszaadott pénzösszeggel kapcsolatos reklamációt nem fogadunk el!

  • A fesztivál területére belépni, onnan eltávozni csak a hivatalos bejáratokon keresztül lehet. Az egyéb úton való be és kijutás tilos!

  • A Bikejam fesztivál területére gépjárművel behajtani tilos (kivéve a külön engedéllyel rendelkezőknek). A rendezvény megközelítéséhez kérjük, hogy a tömegközlekedési eszközöket, és kerékpárt! A szabálytalan helyen parkoló, vagy oda behajtó gépjárműveket a hatóság elszállítja, tulajdonosai szabálysértési eljárás alá vonhatóak. A kerékpároknak őrzött parkolót biztosítunk melybe kötelező önállóan lezárnod a biciklidet, anélkül nem fogadjuk be az őrzésre kijelölt területre azokat.

ÉLET A FESZTIVÁL TERÜLETÉN

  • A fesztiválról eltávolítható az, aki mások életét, testi épségét, vagyoni jogait, vagyontárgyaik épségét, a környezetet veszélyeztető, ill. garázda, vagy rendőri intézkedésre alapul szolgáló magatartást tanúsít, más társadalmi csoportok tagjai ellen uszít, vagy agresszív magatartásával a közönségen belül békétlenséget szít.

  • A belépésben megakadályozható az, aki a szükséges biztonsági átvizsgálásnak nem veti magát alá, személyi igazolványával vagy más hitelt érdemlő okmánnyal életkorát igazolni nem tudja vagy korábban a fesztiválról a Házirend megsértése miatt már szankcionáltuk.

  • A BikeJam területe magánterület, így a területéről az arra indokot adók kizárhatóak, eltávolíthatók (ittasok, tudatmódosító szer hatása alatt állók – kábítószer fogyasztása a rendezvényen egyébként is tilos! -, rendbontók, másokat zavaró illetve veszélyeztetők).

  • A fesztivál terület bármely tulajdonát rongáló illetve eltulajdonító személyt a rendezvény területéről az üzemeltető munkatársai vagy azok megbízottjai kizárhatják, illetve a kár mértékétől függetlenül rendőrségi feljelentést tehetnek.

  • A szervezők fenntartják a jogot a beengedés felülbírálására, ha úgy ítélik meg, hogy a vendég viselkedését, küllemét vagy mentális állapotát nem tartják megfelelőnek a fesztiválon való részvételre. A fesztivál területén agresszíven, vagy a fesztivál atmoszférájától eltérően viselkedő, nagyon ittas vagy egyéb tudatmódosító szer hatása alatt álló személyeket a szervezőség saját jogkörében felszólítás után eltávolíthatja, karszalagját levághatja. Kérjük, hogy aki bármilyen rendbontást észlel, haladéktalanul jelezze a szervezőség vagy a biztonsági szolgálat felé!

  • Akit a fentiek alapján a fesztivál területéről neki felróható okból eltávolítottak, a jegy / bérlet árát nem igényelheti vissza.

  • Szeszes itallal és dohányáruval 18 év alatti személy nem szolgálható ki. Ennek érvényre jutása érdekében a pultoknál való kiszolgálás során az életkor hitelt érdemlő, okmánnyal történő igazolására hívható fel a vendég.

  • Dohányozni csak az arra kijelölt helyeken megengedett.

  • A fesztivál területén a rendezők írásbeli engedélye nélkül tilos bármiféle kereskedelmi, vendéglátóipari vagy reklámtevékenységet folytatni. Hasonlóképpen bármilyen demonstrációt, csoportos aktivitást is csak a szervezők engedélyével lehet végezni. Amennyiben a szervezők úgy ítélik meg, beszüntethetnek bármilyen engedély nélküli megmozdulást a fesztivál területén és a fesztiválhoz vezető utakon.

  • A Bikejam fesztivál alatt a rendezőknek, munkatársainak, a rendőrségnek és tűzoltóknak, katasztrófavédelemnek az utasításait minden látogató köteles végrehajtani.

  • A Bikejam fesztivál területén és a programjai által érintett útvonalakon az arra kijelölt területen tudunk a biztonságos szórakozásodért felelősséget vállalni. Amennyiben átléped a fesztivál területét jelölő kordont, úgy vedd tudomásul, hogy kifejezetten veszélyes területen vagy, ahol a körülmények nem teszik lehetővé, hogy szervezők vigyázzanak rád, vagy észrevegyünk, ha esetleg rosszul lennél, elaludnál. Ezt a szabályt különösen az éjszakai órákban megszegő személyeket jogosult a szervezés a rendezvényről eltávolítani, karszalagját levágni.

  • Kérjük, fokozottan vigyázz a természeti értékekre, és ne szemetelj! A fesztivál egy kiemelt szépségű természetvédelmi területen kerül megrendezésre, ezért kérjük, hogy hulladékodat, cigarettacsikkedet, ételmaradékaidat az erre a célra kijelölt szemetesekbe helyezd el minden esetben. Kérünk, hogy erre hívd fel ismerőseid figyelmét is, ha nem így cselekednének. A fákat, bokrokat, virágokat óvjátok, mint a legjobb barátaitokat!

  • Figyelj a fesztiválozók testi épségére, óvjátok egymást, és haladéktalanul jelezzétek az egészségügyi problémákat a fesztivál területén 0-24 elérhető infó és egészségügyi ponton.

MIT LEHET BEHOZNI?

  • NE HOZZ BE, MERT TILOS: alkoholt, kábítószert semmi esetre sem! Továbbá kereskedelmi mennyiségű ételt és italt, az ilyen jellegű termékeket a bejáratnál köteles mindenki megőrzésre átadni a biztonsági szolgálatnak. Tilos továbbá behozni közbiztonságra veszélyes tárgyakat, gyúlékony anyagot, pirotechnikai eszközt. 

  • HASZNOS, ÉS BEHOZHATÓ: zseblámpát, fejlámpát, meleg ruhát, szúnyogriasztót, naptejet, hálózsákot, plédet, kispárnát, labdát, frizbit, napszemüveget.  FESZTIVÁL HATÁSAI

  • Professzionális rögzítő berendezéseket csak a fesztivál által akkreditált személyek használhatnak.

  • A BikeJam fesztiválon csak magáncélra készíthetsz kép és hangfelvételt, a készített kép- és hangfelvételt nem értékesítheted, és ellenérték fejében nem hasznosíthatod, illetve kereskedelmi célból ellenérték nélkül sem hasznosíthatod, az azokon szereplő látogatókat beleegyezésük nélkül nem lehet nevesíteni, ezek a látogatók személyiségi jogait nem sérthetik. A szervezők nem vállalnak felelősséget arra az esetre, ha más látogatók az előzőekben foglaltakat megszegik.

  • A fesztiválon a fesztivál megbízásából kép és hangfelvétel készül, melyet a fesztivál közzé tehet online-offline csatornákon, a médiában, plakátokon, az azon szereplő emberek a fesztivál felé semmilyen követeléssel nem élhetnek, amennyiben részt veszel a rendezvényen, hozzájárulsz, hogy arcodról és megnyilvánulásaidról is felvétel készülhet. A fesztivál és környékének teljes területe biztonsági okokból kamerákkal van felszerelve, melyek éjszakai képrögzítésre is alkalmasak.

  • A rendezvényen extrém hang – és fényhatás érheti a látogatókat, így azon fesztiválozók, akik erre különösen érzékenyek, külön figyelemmel tartózkodjanak a színpadok közelében!

PROGRAMVÁLTOZÁS + EGYÉB

  • A Bikejam szervezői fenntartják a programváltozás jogát. A program esetleges változása miatt, a bérlet vagy a napijegy ára nem igényelhető vissza a pénztártól való távozás után. A szervezők nem vállalnak felelősséget az olyan programváltozásokért, amik az előadók hibáiból vagy baleseteiből fakadnak!

  • A rendezvényt rossz idő esetén is megtartjuk, azonban előfordulhat vis major eset, amikor a hatóságok rendkívüli helyzetre hivatkozva megtiltják a rendezvény bizonyos szakaszaiban az üzemelést, a programok megtartását, hogy elkerülhetőek legyenek személyi sérülések, károk. Ezen változásokért a szervezők nem tudnak felelősséget vállalni.

  • A fesztivál szervezősége kizárólag a neki felróható szándékos, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért felel, és a Látogatót jogszabályok alapján megillető jogokon túl kifejezetten kizárja a felelősségét minden egyéb káresemény kapcsán. A jegy ára az előzőekben írt kizárásokra tekintettel került meghatározásra.

  • A vendéglátással, a rendezőkkel, vagy bármi mással kapcsolatos észrevételeiddel, panaszaiddal, ötleteiddel az Információs pontok munkatársaihoz fordulhatsz. Köszönjük! Ha pedig még a fesztivál előtt vannak kérdéseid, azokat privát üzenetben a Facebookon, vagy e-mail formájában tegyétek fel.

KÖSZÖNJÜK, HOGY BETARTOD A SZABÁLYOKAT, ÉREZD JÓL MAGAD!

bottom of page